hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapRandom lengéscsillapító-teszt az autópályán

Random lengéscsillapító-teszt az autópályán

Vicces jelenetet rögzítettek egy amerikai autópálya kamerái. Annyira felpúposodott az aszfalt, hogy többen keményet ugrattak autójukkal.




Bármelyik hollywoodi film megirigyelhetné azokat az ugratásokat, amiket pár napja rögzített egy minnesotai autópálya kamerája. Egy óriási felgyűrődés keletkezett ugyanis a belső sávban, állítólag a hő miatt. A sofőrök persze gyanútlanul ráhuppantak a púpra, és zseniális ugratásokat hajtottak végre.

Az élmény „fenomenális lehetett, főleg annak a Priusnak, aki több mint valószínű, rendesen odaverte az alját, másrészt épp egy SUV repül mögötte. Szerencsére nem rá. A sebességkorlátozás állítólag 55 mérföld/óra ezen a szakaszon, de a helyiek szerint sokan 65-70 mérföldes sebességgel is hajtanak erre. A veszélyes ugratót azóta eltávolították egyébként, de azt is reméljük, nem sok autóban kellett lengéscsillapítót cserélni.
[BANNER type="1"]
A videó végén jól látható, hogy az első ugratások után a többi sofőr már látta a buckát és volt idejük lelassítani. Ebből pedig kisebb forgalmi dugó alakult ki, hiszen sokan majdnem megálltak.


1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek