Az első három: Vettel (középen) Webber és Alonso
Tovább folytatódott a Red Bull dominancia a Hungaroringen és a három szabadedzés után az időmérőt is az osztrák csapat uralta.
Sebastian Vettel 1:18,773-as köridővel új pályacsúcsot állított fel. Csapattársa, Mark Webber négytizeddel lemaradva szerezte meg a második helyet.
„Nagyon jó napunk volt” – mondta a boldogságtól most is kicsattanni készülő Vettel. „Azt mondtam a srácoknak a rádión, hogy ez a ti pillanatotok, élvezzétek. Ti építettétek az autót, amit öröm vezetni.”
„A Hungaroringen fontos, hogy a tiszta oldalról rajtolj. Az előző verseny óta kijavítottuk a hibát, úgyhogy holnap remélhetőleg csak egyenesen előre kell mennem.”
A Red Bull fölényére jellemző, hogy a második sort Fernando Alonso, Felipe Massa sorrendben kibérelő Ferrarik több mint egy másodpercet kaptak Vetteltől.
Az autó, amit olyan nagy öröm vezetni
Lewis Hamilton szerezte meg az ötödik rajtkockát, de korántsem volt elégedett a McLaren–Mercedesszel. Csapattársa, Jenson Button még rosszabbul járt, hiszen ő a Q3-ba sem jutott be és csak a 11. helyről rajtolhat holnap.
A Mercedesnél ezúttal is Nico Rosberg volt a gyorsabb, ő a hatodik helyet szerezte meg, míg Michael Schumacher csak a 14.-et.
A legnagyobb meglepetést Vitalij Petrov okozta, aki ha csak egy hajszállal is, de megverte csapattársát, az idei év szupertehetségének kikiáltott Robert Kubicát, így az oroszé lett a hetedik, a lengyelé pedig a nyolcadik hely.
Szintén érdekes, hogy Pedro de la Rosa a kilencedik helyig repítette a Saubert, míg csapattársa, Kamui Kobayashi a Q1-ben kiesett és csak a 18. helyet szerezte meg.
Magyar Nagydíj időmérő végeredménye:
- Sebastian Vettel, Red Bull–Renault 1:18,773
- Mark Webber, Red Bull–Renault 1:19,184
- Fernando Alonso, Ferrari 1:19,987
- Felipe Massa, Ferrari 1:20,331
- Lewis Hamilton, McLaren–Mercedes 1:20,499
- Nico Rosberg, Mercedes GP 1:21,082
- Vitalij Petrov, Renault 1:21,229
- Robert Kubica, Renault 1:21,328
- Pedro de la Rosa, BMW Sauber–Ferrari 1:21,411
- Nico Hulkenberg, Williams–Cosworth 1:21,710
- Jenson Button, McLaren–Mercedes 1:21,292
- Rubens Barrichello, Williams–Cosworth 1:21,331
- Adrian Sutil, Force India–Mercedes 1:21,517
- Michael Schumacher, Mercedes GP 1:21,630
- Sébastien Buemi, Toro Rosso–Ferrari 1:21,897
- Vitantonio Liuzzi, Force India–Mercedes 1:21,927
- Jaime Alguersuari, Toro Rosso–Ferrari 1:21,998
- Kamui Kobayashi, BMW Sauber–Ferrari 1:22,222
- Timo Glock, Virgin–Cosworth 1:24,050
- Heikki Kovalainen, Lotus–Cosworth 1:24,120
- Jarno Trulli, Lotus–Cosworth 1:24,199
- Lucas di Grassi, Virgin–Cosworth 1:25,118
- Bruno Senna, HRT–Cosworth 1:26,391
- Sakon Yamamoto, HRT–Cosworth 1:26,453





















