hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapRenault Talismanok - még menőbb ruhában

Renault Talismanok – még menőbb ruhában

A Renault új középkategóriását élőben még nem láthattuk, de a virutáltunerek máris átdolgozták. Íme a kombi, a kupé és az RS sportváltozat.




Kezdjük a kombi variánssal, mert ő lenne a három most napvilágra került, nem hivatalos változat közül az, ami tényleg megvalósulhat, és nem is túl sorkára. A Renault évtizedek óta, mindig elkészítette középkategóriás autóinak kombi változatát. Ahogy minden sorozatnál megszokott, úgy az új Talismannál is feltehetőleg a limuzin adja majd az alapot, és a kombiformán kívül nagy eltérésre nem lehet majd számítani. Honfitársunk, X-Tomi grafikáján a szedán lámpáit használta a kombi farán, de ahogy a Mégane kombinál, úgy lehetséges, hogy ezen is egyediek lesznek a hátsó fénytestek.[BANNER type="1"]





Theophilus Chin alkotta meg a Laguna kupé szellemi utódját. A Talismannak jól áll az alacsonyabb tető és a kétajtós kialakítás, de ez a terv megmarad az internetes közösség, illetve az autórajongók fantáziájának szüleményeként. A gyár már korábban bejelentette, hogy a Laguna után nem tervez újabb középkategóriás kupét. Szintén kicsi a valószínűsége, hogy a RenaultSport megcsinálja a képen narancsban virító Talisman RS-t. A többi RS sportmodell vonásait adaptáló grafika is X-Tomi munkája. A morcosítás és a nagy kötények kifejezetten jól mutatnak az autón, ami ha megvalósulna, akkor az Opel Insignia OPC ellenfele lehetne. Kár, hogy a gyár a 200 lóerős 1.6 TCe változatnál nem tervez belőle erősebbet.


Balázs
nem aktív

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én sem értem, hogy mire jó ez! Nem tuodm, hogy mekkora tudás kell ehhez a művészethez, de nem hiszem, hogy túl nagy. Ezt abból gondolom, hogy egy ismerősöm nyolcadikos fia is hasonlókat csinált már 7-8 évvel ezelőtt. Emlékszem mutatott egy 4-es Golfot, amit „tuningolt”, nagyon profi munka volt, figyelt az árnyékra, meg minden másra is. De mindezt csak saját szórakoztatására csinálta (házi után vagy helyett :).
    Nem igazán értem ezen túl mi értelme ennek, hiszen egy ilyen virtuál tuningos nyilván nem figyel a műszaki megvalósításra, csak a rajzra. Lehet, hogy ránézne egy mérnök és kapásból mandaná mi a nem jó. Ezért egyébként fizet valaki?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek