Ennél hasznosabb információkat, az egyes Duna-hidak elérhetőségének idejét is megkaphatják a jövőben a fővárosba érkezők
Nem kevesebb, mint 50 új forgalomfigyelő kamerát telepített a BKK Budapest területén. A kamerák az autók rendszámát elsőként a behajtóútvonalakon olvassák le, majd a Duna-hidakon ismét megteszik azt, s a kettő között eltelt időből – természetesen temérdek autó átlagolt idejéből – számolják ki, hogy az adott helyről mennyi idő alatt érhetők el az egyes Duna-hidak. Az így kapott információk pedig az autópályákról ismert pontmátrix táblákon – elsőként, a tervek szerint e héttől az M1/M7 bevezetőjénél, illetve a 6-os úton a Savoya parknál – jelennek meg, hogy a fővárosba érkezőket tájékoztassák, s a kevéssé terhelt útvonalak felé tereljék. A „…felé torlódás helyett a táblák – elrettentő és tájékoztató jelleggel – a hidakhoz jutás konkrét idejét írva a várakozások szerint mindennél jobban terelhetik majd az autósokat, ezáltal a már eleve terhelt, esetleg rövidebb útvonalak helyett inkább a hosszabb, de jobban haladó útra tereléssel mindennél jobban apaszthatják majd a dugókat is.[BANNER type="1"]
Bár a kamerák a piroson áthajtás vagy akár – átlagtempó mérésével – a gyorshajtás dokumentálására is alkalmasak lennének, arra nem kívánja használni őket a BKK. Az ugyanakkor nem titok, hogy a behajtási díj – elsőként teherautók számára, de egyszer talán a már régóta citált és állítólag elkerülhetetlen fővárosi dugódíj – beszedésének alapjául is szolgálhatnak. Addig tehát a fővárosban autózok akár szerethetik is majd az új kamerákat, utána viszont aligha lesz autós, aki mosolyogva néz majd rájuk.













és mennyi lopott autót szűr ki a rendszer? mert arra igazán kiváló lenne, és hasznos is!
ez Qrva teknikai fejlődés. csak a baj van vele és ez egyre rosszabb lesz. megfojtja az embert. lassan már sehol nem lehet semmit csinálni mert mindenütt látnak és azonnal megy a bírság. szomorú hogy ijenné válik az emberiség
Persze majd „kihasználatlan” marad egy rendszer ami kaszálhatna is miközben az autóst segíti. Nemáá:D