2010-ben Rosberg vagy kétszer annyi pontot gyűjtött, mint Schumi, aki tavaly már csak 13 egységgel maradt el a nála jóval fiatalabb csapattársánál. Rosberg nem gondolja, hogy fordulna a kocka
A német Nico Rosberg 26 éves, az F1-ben hat éve a Williamsnél debütált, két esztendeje a Mercedes alkalmazottja, összesen 108 futamon indult, ötször volt dobogós, kétszer startolt az első sorból. Csapat- és honfitársa, Schumacher mindjárt 43, hétszeres világbajnok, eredménylajstromát nem sorolnánk, visszatérése óta legjobbja néhány negyedik hely. 2010-ben csúnyán kikapott Rosbergtől, tavaly már megközelítette, de újfent mögötte végzett abszolútban.
Keke-fia Nico a jerezi teszt után a Car című lapnak nyilatkozta, hogy nem tart MSC feltámadásától. „Igaz, hogy Michael jobb teljesítményt nyújtott tavaly, de inkább azért csökkent köztünk a különbség, mert az időmérő elvesztette jelentőségét, illetve a gumik és a DRS-zónák miatt könnyebb lett előzni. Két éve még nagyon felnéztem rá, most már viszont lazább viszonyban vagyunk, s én csak a sport iránti elhivatottságáért tisztelem – mondta Rosberg, akit, hogy neki se legyen felhőtlen a jókedve, azzal kapcsolatban is faggattak, milyen érzés ennyi idő és rajt után még nyeretlennek lenni… „Eljön majd az én időm, ebben biztos vagyok. Már nagyon várom az első győzelmemet, amihez egy jó autóra van szükségem.
[BANNER type="1"]








de konnyu igy beszelni. 1-et sem nyert, semmit fel se mutatott, de lenezni azt aki 7x vilagbajnok. Apja fia a kis kocsog. az is ilyen nagykepu buzi volt. ha jobb autod lesz ocsikem a schumi elveri a segged mert neki is jobb autoja lesz.
lehet hogy nem rosszul vezet de hogy a szaja 2x olyan jo mint a keze az is tuti. a montoya-ra emlekeztet. annak is csak a pofaja jart aztan semmit sem mutatott.