kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapRossz útjainkból 1200 kilométernyi újulhat meg idén

Rossz útjainkból 1200 kilométernyi újulhat meg idén

Mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években - adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.




Mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években, az idén több mint 1200 kilométer út újulhat meg, a beruházásokat túlnyomórészt költségvetési forrásból fedezik – mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón.

Közölte, hogy az idén az úthálózat felújítására és korszerűsítésére – elsősorban aszfaltozási és burkolat-megerősítési munkákra – összesen több mint 140 milliárd forint, a tavalyi összeg duplája jut. Tájékoztatása szerint a 2014-ig tartó időszakhoz képest átalakult a finanszírozás szerkezete, a munkálatok többségét már nem uniós forrásból fedezik. Az idei keret túlnyomó része, mintegy 100 milliárd forint állami forrás, ebből hozzávetőlegesen 850 kilométer út (600 kilométer mellékút, 200 kilométer főút, 50 kilométer gyorsforgalmi út) újulhat meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből további 44 milliárd forint uniós forrás jut mintegy 400 kilométer út korszerűsítésére – mondta Homolya Róbert.
[BANNER type="1"]
Az államtitkár ismertette, hogy a kormány tavaly elfogadott közútfejlesztési koncepciója értelmében a jelenlegi 1450 kilométernyi gyorsforgalmi út mellé 2022-ig további több mint 900 kilométer autópálya, autóút vagy E-jelű út (európai közúti főútvonal) épül 2470 milliárd forintból. Megkezdődött az útépítés Hatvan és Salgótarján között, lerakták az M44-es autópálya alapkövét és átadták a Szolnokra vezető gyorsforgalmi út munkaterületét – emlékeztetett.



Az idei tervekben szerepel az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasza, a Csorna-Sopron közötti M85-ös gyorsforgalmi út, valamint a Körmendet Rábafüzessel összekötő kétszer egy sávos út megépítése. Elindult továbbá a közbeszerzési eljárás a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő R67-es útra, valamint az M4-es autópálya határig tartó szakaszára. Folytatódik Berettyóújfaluig az M35-ös, valamint a Rajkát és Letenyét a határral összekötő M15-ös és M70-es kivitelezése is, a Zalaegerszeget az autópályával összekötő R76-os útra pedig még az idén megjelenik a tender – közölte.
Az M1-es és az M7-es autópálya kibővítéséről elmondta, hogy a tervezés közbeszerzési eljárásai folyamatban vannak, a szükséges források az építési engedélyek megszerzéséig rendelkezésre állnak, a kormány a folyamat haladásának függvényében fog dönteni a beruházásról.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. kaller úr beszélsz össze vissza általában, de most igazat adok. jön a választás, az autósoknak bedob egy ilyen csalit a kormány, hogy rohagyon meg. annak a pénznek a fele el lesz síbolva…ha ránézünk az új utak minőségére, szinte azonnal nyomvályús,kátyús lesz….szóval a felelősség igen, semmit nem vállal a kivitelező, ez valami b@szom móricka ország komolyan, felelősség zéró. DE!!!! ha vállalna is és baj történne, akkor simán eszközöl egy csődöt és mindenki már csak integethet neki. Egy betűt megváltoztat az új cégben aztán mehet a „móka” tovább…
    szóval a tolvajlás egy dolog az országban, dehogy még a JOGRENDSZER is őket védig, az már minden határon túlmegy.

  2. Az a baj hogy Magyarországon csak útszépítés folyik nem pedig valódi útépítés … lásd átadás után pár hónappal az m6 autópálya beomlása … az új útnak nevezett szarokon nem lehet úgy végigmenni az autóval hogy az ne imbolyogna jobbra balra .. átadás után max 1 évig kátyúmentesek utána úgy néz ki mint a háborúban szétlőtt út … és még sorolhatnám .
    A kormány helyében a pályázatokra simán kiírhatnák hogy minimum 3 évig teljes anyagi felelősséget vállal a pályázatot megnyerő generálkivitelező … Meglepő módon az útépítő cég semmilyen garanciával nem tartozik az elvégzett munkájáért amiben több milliárd forintot tesz zsebre !!!!! Talán akkor nem kellene ennyi felesleges pénzt kidobni és lehetne még több „minőségi út „Magyarországon . Javasolnám a legközelebbi kamu ” rezsicsökkentést” itt is eszközölni lehetne és nem kellene pofátlan módon tömni a haverok zsebét közpénzből !!!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek