hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapRöviden, meggyőző - Fiat Tipo

Röviden, meggyőző – Fiat Tipo




Puttony nélkül. Jó úton haladnak az olaszok, az utóbbi idők két nagy üzlete mellett (124 Spider, Fullback) saját házuk táján is megfelelő döntéseket hoztak. Már csak a Tipo modellnév felélesztésével is sikerült jól belőni a célcsoportot. Jellemzően, akinek volt, vagy van régi, mára jelentősen elkopott, és rossz állapotban van. Viszont ők szerették és szeretik a mai napig, valami azt súgja, hogy az újjal is ez lesz a helyzet. Próbáltuk már az elsőként érkező szedánt, most pedig egészen más konstrukcióban a csapotthátút. A csúcsfelszereltség jól áll neki, és mindent nagyszerűen csinál.







Jól tálalt, ismert technika. Hasra esni azért nem kell, nem a semmiből húzták elő a Tipót. Egyszerűen a régi Bravo alapokra építkeztek, így csak a többit kellett jól kitalálni. Ebből hátránya nem sok adódik, előnye annál inkább, alapjait használva volt lehetőségük rendesen foglalkozni a külsővel és a belső kialakítással. Előbbi abszolút ehető, szép kompakt, határozott vonásokkal, komoly megjelenéssel. A részletekre is odafigyeltek, aprólékos a hűtőrács kidolgozása, szépek a lámpák, a hátulja viszont elég meredekre sikerült, igaz, így legalább jut hely a csomagoknak bőven. Méreteiben elég meglepő, hiszen a 7-es Golfnál néhány centivel nagyobb, a K Astránál pedig néhánnyal kisebb, viszont csomagtartóban veri mindkettőt, előbbit 60, utóbbit 70 literrel. Ez bizony komoly ütőkártyája lehet a Tipónak.



Megéri az 1,6 dízel. Motorkínálatával nehezen rúg labdába a kompaktok között. A háromféle benzines és két dízel közül tesztautónkban a legerősebb gázolajos, az 1,6-os dolgozott 120 lóerővel. Hangja csúnya, viszont csak kívülről, ügyesen leszigetelték az utasteret, egyszerű morajlás jut csak be. Hidegen furcsán hosszan kell indítózni, ezen kívül mindent egészen remekül csinál. A viszonylag nagy turbólyukhoz is hozzá lehet szokni, 2000-es fordulat környékéről már elég szépen húz, nyomatéka is megfelelő, így igazán élhető autó a Tipo. Kicsit furcsállom, hogy az 1,3-as Multijet is helyet kapott a kínálatban a maga 95 lóerejével, hiszen még kisebb karosszériában is ügyetlen. Vajon a több mint 1,3 tonnás Tipóban mire lehet képes? Ugyanakkor a két dízel fogyasztási adatai közel megegyezőek papír szerint, aminek nem szabad hinni. Az 1,6-os étvágyát 6 liter alá nem sikerült vinnem, viszont kényelmesen használtam, és ez is bőven elfogadható. 3,7-et csak a mesében eszik.

[BANNER type="1"]



Biztos lehet a dolgában. Futóműve kényelmes, masszív, határozott, nem érezni benne bizonytalanságot. Erre rájátszanak a 17 colos könnyűfém felnik is, nem hothatch, de tempós közlekedés mellett sem lehet kihozni a sodrából. Amiben szintén nagy ász a Tipo, az a beltér. Annak kialakítása és anyagai is jók, ahol meg nem, azok jórészt tűrhetők, bár vannak furcsaságok. Mint például az ajtókárpit, ami abból az olcsó műanyagból van, mint a műszerfal alsó része, amihez jó esetben nem nyúlunk és nem is látszik, ez az ajtón viszont zavaró. Tekintve, hogy kétféle műszerfalat gyártanak a Lounge felszereltség 7 colos kiálló érintőképernyője miatt, furcsa, hogy erre nem figyelnek oda. Viszont csak az elején zavaró, ugyanis minden más a vártnál egy fokkal jobb.



Gazdagon felszerelt a Lounge. Kellemes anyagú a kormány és a váltógomb borítása – mindkettő a kényelmesnél kicsit nagyobb, de ez csak szőrözés – valamint a már említett műszerfal nem csak formáiban, anyagaiban is korrekt. Az egész autó nagyon masszív, jól összerakott hatást kelt, mindenen azt érezni, hogy van benne anyag. A csúcs Lounge felszereltség már alapvetően elég gazdag, kezdve a 7 colos, a Mercedeséhez hasonlóan a műszerfal tetején trónoló UConnect rendszert futtató érintőkijelzővel. Szerencsére matt, nem csillan vissza rajta semmi és az ujjlenyomatokat sem gyűjti feltűnően. 3D megjelenítésű Tom Tom navigációs rendszert futtat, aminek előnye, hogy az élő forgalomnak megfelelően választja az útvonalat, viszont sokszor nehézkes a kezelése és lassú is, főleg indításnál. LED-es nappali menetfény, ESP és visszagurulásgátló, automata klíma és radaros, távolságtartó tempomat is jár a Lounge felszereltséghez. Utóbbi remekül működik, igaz, a hatfokozatú kéziváltóval párosítva inkább autópályán használható. Automataváltóval – mert azzal is kérhető a Tipo – már több értelme van, kézivel sokszor kikapcsol, ha túlságosan leesik a motor fordulatszáma.




Ezek után várjuk a kombit! Ülésfűtéssel, tolatókamerával, tolatóradarral, elektromos deréktámasszal és ütközésmegelőzővel extraként felszerelt példányt kaptunk. Van stop-start rendszer is, ez ma már annyira nem újdonság, az viszont meglepő, hogy megjegyzi, ha egyszer kikapcsoljuk, és utána nem erőszakolja ránk magát minden egyes indítás után. Rendesen felszerelhető egy rövidhátú Tipo, ráadásul ennyi mindennel felszerelve sem lépi túl a 6,5 millió forintot. Egy valamire való kompakt értelmes alapfelszereltséggel ennyinél indul, a Tipónál pedig ennél följebb már csak az automataváltós 1,6-os dízellel szerelt van. Meggyőző, ez nem kétség, és kellemes meglepetésekből sokat tud okozni. Ráadásul van már belőle kombi is, ha még nem is a piacon.

RELATED ARTICLES

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Most vagy (megint) elbeszélünk egymás mellett, vagy szokás szerint dilettánst játszol. Azt én is tudom, hogy kezdetben az autónak az „Aegea” nevet szánták, de végül „Egea” lett belőle:

    [url]http://egea.fiat.com.tr/hatchback/detay[/url]

  2. Nem tudom, csak én érzem úgy, hogy a műszerfal egy kicsit „bumszli”?
    Túl nagyok a klímatekerők, a kormányközép, a cikkben is említett váltógomb.

    Mintha ezeket a részleteket 1,30-as méretaránnyal tervezték volna az utastér többi részéhez képest.

    Sajnos ezek a részletek nálam „haza tudnak vágni” egy belteret, pedig egyébként a külső forma és bizonyára a műszaki tartalom is rendben van.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular