Saját autóját verte szét dühében

    16
    5
    A címben említett eset múlt héten történt Észak-Olaszországban. A 35 éves tulaj korábban tömegközlekedéssel járt munkába, de mivel mindig megrótták késése miatt, ezért úgy döntött, hogy vesz egy Fiat 500-ast. Pechére egyik reggel azonban nem indult az autó, dühében pedig egy baltával esett neki. Ahogy a kép is mutatja, lényegében a teljes karosszériát megrongálta. A szomszédok az eredményt látva vandalizmus gyanújával azonnal értesítették a rendőrséget. [BANNER type="1"] Amikor a férfi beismerte a bűnét, senki sem akarta elhinni, hogy valóban ő tette. Feltehetően az elmúlt időszakban felgyülemlett stressznek volt köszönhető ez a viselkedés. A Fiat tulajdonosát kórházba szállították, ahol orvosok segítettek neki lenyugodni és néhány napra bent tartották további megfigyelés érdekében. Remélhetőleg sikerült kellően kipihenni magát.

    16 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Ha már kérded Milán,még a számodra valószínű régi idők autói voltak nekem.Ami ugye mint tudjuk rosszabbak voltak sokkal mint a maiak.Alfából kettőt használtam, egy Alfa 75-öst és egy Guliettát,1.8 benzines motorral. Lanciából pedig egy Thema 2.8 V-6os benzinesnek voltam a tulajdonosa.Azonkívül
      Fiatból néhány évig használtam egy Croma 2.0-es Turbó szintén benzinest.De volt előtte a családban Unó
      diesel is.Csakhogy lásd mi mindennel autóztam több mint egy millió km-t. És akkor még hagytam ki, Fiat Regattát amivel még taxiztam is. De ,hogy ne hidd,elvakult Olasz mániás vagyok ezért még hozzáteszem,hogy szintén néhány évig de voltam egy BMW 323-asnak is tulajdonosa és azzal sem volt bajom.Remélem kielégítettem a kíváncsiságodat kedves Milán. De közlöm,hogy még nem is teljes a lista !
      Üdv.Linka

    2. A nyolcvanas évek közepétől volt :Fiat: Unom,Regattám,Crómám.Utána, volt Alfám,Lanciám, több százezer km -t autóztam szerte Európában ezekkel a gépekkel.És egyik sem hagyott ott, sehol soha !Ezt csak azért írtam le mert ez a cikk egy anti reklám és még ha igaz is, a helyzet autó ügyben nem olyan vészes.Azt elhiszem ,hogy egy túlhajszolt fiatal ember cérnája elszakad,de szerencsére nem az asszony volt ott a gyerekekkel,hanem egy önmagában ártalmatlan és szintén túlhajszolt karbantartás nélküli Fiat.- Apropó – láttam hasonlót már, BMW 6-ossal is !

    3. Nem az a lényeg, hogy nekem, hány olasz autóm volt. Mindenki tudja, hogy milyen hírük van az olasz autóknak. Az, hogy mekkora a valóságalapja, már más kérdés. Tény, hogy régebben, nem a megbízhatóságukról voltak híresek. Nem kell mindjárt megsértődni!

    4. Mármint olasz autó[b]d[/b] csak a billentyűzetem néha szabotálja a munkát és kihagy egy-két karaktert hiába ütöm le a gombot.

      [b]Oldal szerkesztőihez: nem lehetne bevezetni a hozzászólás szerkesztés rendszerét? Klassz lenne ha lenne erre lehetőség (úgy mint más fórumokon), hogy a hozzászólás beküldését követően egy XY perces időtartam alatt még módosítani lehetne a hozzászólást ill. javítani az elütéseket.[/b]