hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSajnos nem tévedtünk, szerdán ismét drágulnak az üzemanyagok

Sajnos nem tévedtünk, szerdán ismét drágulnak az üzemanyagok

Szerdán pont annyit fog emelkedni a benzin és a gázolaj ára, mint két héttel ezelőtt, sokat.


Újabb áremelés jöhet a benzinkutakon – írtuk tegnap, és sajnos nem tévedtünk. Valóban jön a jelentős áremelés, még annál is jelentősebb, mint amilyet vártunk.


A nemzetközi árak alakulása, illetve a forint árfolyamának változása, sajnálatos romlása ugyanis a benzinnél 3-4, a gázolajnál 4-5 forintos literenkénti többletre engedett következtetni. Nos, ha a drágulás kapcsán nem is tévedtünk, annak mértékét alulbecsültük, szerdán pont annyit fognak drágulni az üzemanyagok, mint két héttel ezelőtt: a benzin újabb 4, a gázolaj 7 forinttal lesz drágább.


A 95-ös átlagára így a hét derekától literenkénti 431 forintra nő, míg gázolajból jellemzően 436 forintért lehet majd szerdától egy liternyit vételezni. Utóbbi az elmúlt 12 hónapban még egyszer sem volt ilyen drága, pont tavaly szeptemberben állt az említett árszinten, korábban, tavaly januárban pedig 450 forint környékén is járt, ahogyan a benzin ára is tavaly áprilisban. A 95-ös most szintén idei csúcsára közelében jár, ugyanakkor a drágulás – legnagyobb sajnálatunkra – még vélhetően nem fejeződött be, Szíria lehetséges megtámadása az üzemanyagárakat is tovább fenyegeti és felfelé íveli.


[BANNER type="1"]
Aki tehát teheti, töltse fel tartályait kedd éjfélig, persze csakis akkor, ha olcsó töltőállomás mellett jár, az egyes kutak közötti akár 20-30 forintos differenciák ugyanis még mindig jelentősebbek, mint az aktuális drágulás.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Csak hát a kőolaj bányászási jog nem a Magyar nép tulajdonában van ,hanem valami külföldi pénzéhes emberé… A MOL is csak 20%-ban állami kézben van és a többi külföldi… Ha a szuezi-csatorna körül béke lenne akkor 300 forint sem lenne az üzemanyag…

  2. Elmúltak az ” ünnepek ” Augusztus 20.-val így már nyugodtabban tudják az árakat felhúzni. Csak nézzétek meg, minden jelentősebb ünnep elött üzemanyagárak le, ünnepek múltával fel. !!!! Úgye milyen érdekes!?

  3. Mostmár drasztikussan szolok hozzá!
    Bassza meg a Mol. Röhej amit csinál.
    Nem igaz,hogy nem tudják stagnáltatni azt a rohadt üzemanyag árat.
    Dolgoztam Zalába Egerszegen Gellénházán és Bázakerettyén.Akkor
    a Japánok megmondták,hogy hülye egy nép vagyunk.Rengeteg az olaj tartalékunk,csak kikéne termelni.
    Hát ennyit eről.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek