Schumi elvileg még nem döntötte el, hogy folytatja-e, könnyen lehet, hogy már az idei szezon végén elköszön. Mármint másodszor is, jó eséllyel pilótaként végleg
Francia sajtóinformációk alapján a Mercedes-Benz rövidesen kiszáll a Forma-1-ből, és 2014-től már csak egy félgyári, a jelenlegi Mercedes AMG Petronas helyett AMG F1 néven futó istálló folytathatja az autósport elitkategóriájában.
A meg nem erősített hírekpletykák alapja az lehet, hogy az élcsapatok közül egyedüliként a Mercedes még nem írta alá a sorozat nyugalmát-jövőjét biztosító 2013-as Concorde-keretszerződést (mondván nem elégedett a feltételekkel, hasonló elbánást szeretne, mint a többiek). Az is tény, hogy a Brawn GP-t a 2009-es szezon végén felvásárló stuttgartiak a vártnál sokkal gyengébb teljesítményt nyújtanak – Nico Rosberg három év alatt mindössze egy versenyt tudott megnyerni. A visszatérő hétszeres világbajnok Michael Schumacher pedig egyet sem.
[BANNER type="1"]
Az Auto Hebdo magazin Mercedes-oldalról a mostaninál jóval szerényebb támogatást lát valószínűnek amellett, hogy az AMG-n kívül ugye a McLarent és a Force Indiát továbbra is ellátja majd motorokkal, Schumit a túloldalra, azaz a szakmai stábba vizionálja, mondjuk a 43 éves rekordernek még a következő évadra sincs szerződése.








