Állítólag javul, nagyon lassan, de javul a tavaly decemberben síbalesetet szenvedett Michael Schumacher állapota
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke is arról számolt be október elején, hogy az általa személyesen is meglátogatott, tavaly decemberben síbalesetet szenvedett, majd hosszú ideig kómában feküdt Michael Schumacher már jobban van, de felépüléséhez még sok-sok időre és nyugalomra van szükség. Most egy újabb forrás mondja lényegében ugyanezt.
Gyakorlatilag egy egész világ drukkolt Michaelnek, nem hiába
[BANNER type="1"]
A francia Forma-1 kommentátor és szakújságíró Jean-Louis Moncet nyilatkozott arról, hogy találkozott a hétszeres F1 világbajnok fiával, az apjához hasonlóan már fiatalon gokartozó Mick Schumacherrel, s tőle tudta meg, hogy lassan, nagyon lassan, de ébredezik az F1-legenda. Schumi nemrégiben hagyta el a svájci rehabilitációs kórházat, jelenleg a Genfi tónál lévő otthonában ápolják. Bár a felépülés lassú, a 69 éves Moncet megjegyezte, hogy a 45. évét januárban betöltött versenyzőnek még sok ideje van, akár a pályára visszatérésre is. A kommentátor megerősítette azt a korábbi feltételezést, mely szerint a sisakra rögzített kamera, illetve annak rögzítőpántja okozhatta a súlyos agysérülést. A német Bild cáfolta, hogy Moncet találkozott volna Mick Schumacherrel, így az általa közölteket is kacsaként említik, a javulás híre azonban biztosnak tűnik.





