Segítünk eligazodni a gyerekülések szabályzásában

    6
    1

    Gyakorló szülőként tudom, hogy nem elég az, hogy gyermekünk biztonsági gyerekülésben, úgynevezett „gyermekbiztonsági rendszerben foglaljon helyet az autóban, ám van néhány olyan kérdés, ami kapcsán nem árt további információkkal is rendelkezni. Mostanában talán különös aktualitása van a kérdésnek, Húsvétkor, tavaszi szünetkor temérdek család és gyerek is utazik szerte az országban, márpedig ilyenkor gyakorta kerül elő a kérdés, hogy ki és hova ülhet szabályosan és persze biztonságosan. Főszabály az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet szerint, hogy

    a gépkocsiban vagy a mopedautóban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.

    A gyermekbiztonsági rendszer lehet integrált (hevederek vagy hajlékony elemek kombinációja, biztonsági csattal, beállító eszközökkel, tartozékokkal és egyes esetekben kiegészítő székkel és/vagy ütközésvédelemmel együtt, amit a saját beépített hevederrel vagy hevederekkel rögzítenek), ilyenek a hagyományos gyerekülések. A másik főcsoport a nem integrált gyerekülések (részleges biztonsági rendszer, amely a felnőttek számára szolgáló biztonsági övvel együtt használva teljes gyermekbiztonsági rendszert képez), például az ülésmagasítók. Fontos továbbá, hogy gyermekünk méretéhez és tömegéhez passzoló gyerekülést használjunk. [BANNER type="1"]
    Vannak persze kivételek, pontosítások, amiket érdemes végigvenni, mert nem mindegy, hogy hova, milyen gyerekülés kötelező, sőt, olyan eset is van, amikor legálisan el is hagyható a gyerekülés. Olyan esetben, ha az adott autóban nem lehetséges annak gyári kialakítása szerint a gyermekek szállítása. Ez a gyakorlatban azokat az autókat jelenti, amelyekben nem csupán biztonsági öv, hanem annak beépítéséhez gyári rögzítőpont sincs, ha ugyanis van, a biztonsági övet be kell építtetni, és persze be is kell csatolni! Ez a kivétel tehát leginkább veterán autókra vonatkozik. Az ilyen autókban tehát gyerekülés nélkül is utazhatnak a gyerekek, de csak hátul és csak a 3. életévüket betöltöttek. Megjegyzem, az ilyen autókba akár Isofix gyerekülésrögzítő is beépíthető, ha gyerekeinket szívesebben tudnánk biztonsági ülésben. A gyerekülés használata a (taxi üzemmódban használt) taxi hátsó ülésén, a menetrend szerinti autóbuszon, valamint a nem menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszon is elhagyható, ha az álló utasokat is szállíthat. Elhagyható továbbá a gyerekülés használata, ha az alól orvosi felmentéssel rendelkezik a csemete, és persze a mentőautó mentőterében és a rendvédelmi szervek járműveiben is.
    Elöl is utazhat a gyerek?
    Talán a legtöbbeket érdeklő kérdés, amivel kapcsolatban ráadásul temérdek rész, vagy akár téves információ is kering. Igen, elöl is utazhat gyerek az autóban. A menetiránynak hátrafelé fordított ülésben csakis akkor, ha az ülés előtt nincs, vagy kikapcsolt állapotban van a légzsák, de hagyományos gyerekülésben bármilyen gyermek szállítható elöl, 150 centis magasság felett pedig kiegészítő ülés nélkül is utazhatnak elöl a gyerekek. Igaz, hátul jellemzően nagyobb biztonságban vannak. A 150 centinél kisebb felnőttek számára pedig semmiféle kiegészítőt nem írnak elő, de természetesen esetükben is ajánlott figyelni a biztonsági öv magasságának beállítására, már amennyiben erre van mód az autóban. Mikor hagyható el hátul a gyerekülés?
    Míg elöl 150, hátul már 135 centis magasság felett is elhagyható a gyerekülés használata, már amennyiben a gyermek az üléshez szerelt biztonsági övvel a testméretéhez igazodóan biztonságosan rögzíthető. Mi számít biztonságosnak? Az, ha az öv nem vágja a gyermek nyakát, hanem a válla magasságában van. Amennyiben nincs így, akkor legalább egy ülésmagasítóra szükség van még.
    Számolható-e egy személynek két gyerek?
    Igen, amennyiben nem az amúgy jellemzően egy átlagos felnőtt utasnál is több helyet foglaló gyerekülésben ül. Márpedig ez akkor lehetséges, ha olyan autóban utazik, amiben a gyerekülés rögzítése nem megoldott. Nagyon ritka eset, tehát nem érdemes vele számolni.
    Milyen ülést használjunk?
    Természetesen olyat, ami a gyerek méretéhez való, abból pedig a lehető legjobbat. A gyerekülések besorolására ma az ECE-R 44 szabvány szerinti osztályzás a leginkább elterjedt. Amelyik ülés ilyen besorolással rendelkezik, az egyben az „E-betűs tanúsítványt is magáénak tudhatja, ahogyan az ECE-R 129-es szabvány szerint osztályozottak is. Utóbbi a gyermekek magassága, előbbi pedig tömege szerint ajánl ülést. Az ECE-R 44 szerinti 0-ás kategóriába a legfeljebb 10 kilogrammos tömegig használható hordozók, a 0+ osztályba pedig az akár 13 kilogrammig használható, de szintén hordozó jellegű ülések tartoznak. Az I-es kategória a 9-18 kilogrammos gyerekeknek ajánlott (és való), jellemzően saját övvel rendelkező üléseket jelenti, a II-es a már nagyobb, háttámlával rendelkező, de akár már csupán az autó biztonsági övét használó üléseket, persze utóbbiakból is vannak olyanok, amelyek Isofix csatlakozóval az autó vázszerekezetéhez csatlakoznak, s ezek jellemzően biztonságosabbak is. A III-as kategória azok az ülésmagasítók, amelyek már inkább kiegészítők, mint rendes gyerekülések, ezek között találunk olyanokat, amelyek akár 36 kilogrammos gyerekek számára is alkalmasak.
    Vannak olyan ülések, amelyek összevontan, több kategóriát is lefednek. Amennyiben ezek az egyes méretekhez állíthatók, alakíthatók, költségtakarékos megoldások, ám ha teljesen univerzálisak, akkor jellemzően olyanok, mint például a négyévszakos abroncsok, kompromisszumosak, azaz védelmi képességeikkel elmaradnak a csak egy-egy kategóriába tartozó ülésektől. Vásárlás előtt tehát a gyereküléseknél is érdemes azok teszteredményeit megvizsgálni.
    A gyerekülésekre és szabályzásukra természetesen elsősorban nem azért ajánlott figyelni, hogy ne kapjunk bírságot a rendőröktől, hanem azért, hogy magunk és gyerekeink is biztonságban legyenek az autóban. Ha már itt a Húsvét, nem hallgatható el, hogy a véralkoholszint szerinti zéró toleranciához sem elsősorban az ilyenkor nyilván fokozott rendőri ellenőrzés miatt ajánlott tartani magunkat.
    Előző cikkUgye tudod, hogy egy kortynyi alkohol után is tilos vezetni?
    Következő cikkAmerikába megy az Audi RS 5 Sportback
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    6 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Üdvözlöm.Szeretnék kérdezni valamit,amire sehol nem találok választ.
      A fiam 10 éves ,137cm magas és 49 kg a súlya.A gyerekülés (36 kg-ig) szük és kényelmetlen neki.
      A gyerekülések és ülésmagasítók 36 kg-ig vannak besorolva,tehát nincs a súlyának megfelelö.
      Kérdésem tehát,utazhat e gyerekülés/ülésmagasító nélkül,vagy sem.Ha nem milyen megoldások léteznek?
      Köszönöm válaszát.
      Tisztelettel :László