hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSikeres az esernyős Skoda

Sikeres az esernyős Skoda

Jól pörögnek a Skoda eladásai. Alig több mint egy éve jelent meg a Superb harmadik generációja, már elkészült a százezredik példány.




Tavaly márciusban lépett piacra a Skoda Superb harmadik generációja (nem számolva az 1934-ben bemutatott ősmodellt), s mindössze 14 hónappal a gyártáskezdés után elkészült, illetve el is kelt a százezredik példány. A három Superbből amúgy eddig összesen 850 ezer példány gördült le a gyártósorról. [BANNER type="1"]


A Superb sikere nem véletlen. Az aktuális Volkswagen Passat műszakiságára épülő, de annál egy számmal nagyobb modell középkategóriás áron ad nagyautós helykínálatot, a legújabb kiadás pedig akár már prémiummárkás modellek mellett is megállja a helyét. Szerethetjük ugyanakkor praktikus megoldásai miatt is, ilyen például az első ajtókba rejtett esernyő, ami kvázi a modell egyik legfontosabb ismertetőjele.


Visszahívás is akad

Nem csak a jubileumi darabszám, egy visszahívás miatt is felröppent nemrégiben a Superb neve. A kezdetben gyártott panorámatetős modelleknél az automata nyitás/zárás funkció közben előfordulhat, hogy nem teljesül a törvény által előírt becsípődési határérték. Ezért ezeket az autókat szervizbe szólította a gyártó. Hazánkban 88 példány érintett, melyből csaknem 50 példányon már végre is hajtották a szükséges módosítást.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek