hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapSírni kell, olyan jó autó! BMW 330d - használtteszt

Sírni kell, olyan jó autó! BMW 330d – használtteszt

Hátul hajt, 204 lóerős, 410 Newtonméter nyomatékot ad - vezetni elképesztően nagy élmény, vegyes fogyasztási értéke pedig mindössze 6,6 l/100 km. A BMW 330d kilencévesen is álomautó.



Erős, nem túlzottan drága és keveset fogyasztó, azaz dízelmotoros modelleket kerestünk piaci körképünkben a héten. A találati listán ígéretesnek számított, sőt a cikkben kedvencként neveztük meg a BMW 330d-t, melyből ráadásul épp lehet is márkaszervizben karbantartott, sőt, szalonból kínált példányt kapni. Egyet, mondjuk nem az eladót, pontosabban egy nem eladó, de hasonló mintadarabot pedig ki is próbálhattunk. Sírás és zokogás a gép!


Hirdetést fogalmazni róla még akkor is fölösleges lenne, ha netán eladósorba kerülne, hiszen úgysem lenne hihető. Papíron egygazdás, valójában anyáról-apáról fiúra szállt, óvott példány – 9 évesen, mindössze 136 ezer kilométerrel. Ráadásul úgy, hogy zömében nem is Budapesten hajtották. Törésmentes, parkolási malőröket is alig látott karosszériával. Közelről vizslatva apró, polírozással eltüntethető sérülések tűnnek csak fel, de kétméteres távlatból ez egy hibátlan, nem is akármilyen gép. A 330d, az E46-os dízelkínálatának eleve csúcsát jelentő verziót M Sport csomaggal rendelték. Ez kiállásán is látszik, az alapváltozatokétól eltérő lökhárítók és küszöbök, valamint ízléses és természetesen gyári, 17 colos felnik határozzák meg a külsőt. Elöl van lámpamosó, hiszen a fényszóró gyári xenon, a csomagtérfedélen pedig szolid légterelő is.




Hazai rendelésű – így a külföldről származó példányoknál jellemzően szerényebb ellátmányú – az utastér, de extrák azért oda is jutottak. A hifi például nem az alapból adott kazettás, hanem már CD-s, abból viszont a legolcsóbb. A BMW Business helyett a BMW Professional állítólag sokkal jobb hangélményt adna, mondjuk a lényeg nem onnan, hanem inkább a 6 hengerből jön, még akkor is, ha gázolajpermet ég bennük. Miként a külső, a belső is M-es, erre már a küszöbborítások is emlékeztetnek, s annak érdekében, hogy nehogy elfelejtsük, a jó fogású, háromküllős kormánykeréken és a váltógombon is van jelzés. Kopás amúgy utóbbiakon sincs sok, 136 ezer kilométer alatt éppen csak kifényesedtek, az újszerű pedálgumik pedig e modellnél is fenyegetőek: az állapot fele ekkora futású óraállású modellnél is hihető lenne. A sportos, Alcantara-szövet üléseknél a szélső Alcantara-borítás a sofőrnél már redőződik – ez említhető azonban a legjelentősebb utastéri kopásnak. A masszív oldaltámaszú, szabályozható laphosszúságú sportülések pedig ma is nagyon jól tartanak, nem nyiszognak, ahogyan az utastérben más sem.



Szükség is van az ülések tartására, ugyanis a melegen is megfontolt lassúsággal induló soros hathengeres – természetesen hosszában beépített – dízel nagyon nagyot tud lépni. 1500 1/perctől érkező 410 Newtonméter nyomatéka hamar a háttámlába szorít, s viheti 7,2 másodperc alatt 100 km/órás tempóra az üresen is bő 1,5 tonnás autót és utasait. A csúcstempó 242 km/óra lehet – még így, 9 évesen is. S ezek az értékek valóban kiautózhatónak tűnnek, ugyanis a teljesítményhez illő futómű van a hármas alatt.

Az elöl MacPherson, hátul multilink felépítés eleve említésre méltó a 15 évvel ezelőtt, 1998-ban megjelent sorozatnál, az M Sport csomaggal pedig feszesebb rugók és gátlók, valamint módosított futóműgeometria is járt. Az eredmény? Feszes hangolás, elképesztő tapadás, amihez persze az ADAC idei nyárigumi-tesztjén győztes Continental SportContact 5 abroncsok is hozzájárulnak – hátul már utóbbiak feszülnek, elöl még SportContact3-asok futnak, hiszen a hátsókerekes hajtás miatt e modellnél a mellső abroncsok a szerényebb kopásúak. Az M csomag részeként amúgy eltérő első és hátsó, 225/45 R17, illetve 245/40 R17 méretű abroncsokat és hozzájuk passzoló felniket is kapott a 330d. A tömegelosztás 50:50 arányú, s ez, valamint a 4,47 méteres hosszhoz képest óriási, 2725 mm-es tengelytáv nagyon barátságos kanyarjellemzőket ad.[BANNER type="1"]






Fogyasztás, fenntartási költségek, megbízhatóság? A gyári vegyes érték 6,6 l/100 km, a reális nyáron klímával 7,0-7,5 körül van, télen – zömében városban 9 literig kúszik az átlag, ami a motor méretéhez és teljesítményéhez mérten még mindig kedvező. A teljesítményadó még így – 9 évesen – is átlag feletti, ahogyan az alkatrészárak is azok, mondjuk sok nem kell belőlük. Teljes hibamentességet azonban nem említhetünk, még ez a szerény futású gép is kötött már ki tréleren az üzemanyagpumpa hibája miatt. Hogy utóbbi az itthon tankolt gázolaj miatt is megszorulhatott? Lehetséges, az viszont biztos, hogy a kapott – leginkább vezetési – élmény miatt ez még olyan tétel, amit gond nélkül el lehet nézni.



A hármast, pontosabban ezt, a csúcsdízel, sportfutóműves szedánt ugyanis nagyon jó vezetni. Kuplungja, fékje és váltója is határozott kezelést igényel, ám az, aki szeret vezetni, szereti érezni a technikát, szeretni fogja a hármast is, és elnézi, hogy hátsó sorában a szélső helyeken is éppen csak elegendő, középen a vaskos kardánalagút miatt szűkös a helykínálat. Hogy a 15 éve konstruált utastérben nincs Isofix gyerekülésrögzítő, s még azt is, hogy a mindössze 440 literes csomagtér támladöntéssel és alapesetben síalagúttal sem, azaz sehogy sem bővíthető.



Az E46 élményautó, elődjénél, az E36-nál 70 százalékkal mondta merevebbnek a BMW. Lehet benne igazság, ugyanis a karosszéria tényleg masszív, egyébiránt a törésmentes példány esetében teljesen rozsdamentes is. Ilyen, a vezetetthez hasonlóan óvott és szerény futású példányt találni az eladók között szerintünk lehetetlen, keresni azért érdemes, s a 136 ezret futott gép állapota szerint egy kétszer ennyit megtett és megfelelően karbantartott is remek autó lehet még, s 2,5 millióból olyat már lehet találni, de a keresésnél természetesen átlag feletti óvatosság és alaposság szükséges, hiszen sok a törött, tisztázatlan előéletű példány.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. en csak ultem a lengyel kollegam 330d-jebe allati volt:)
    de mondjuk az ove nem a legmegkimeltebb legkevesebbet futott darab.
    Lengyelo.-Spanyol tavot regebben havi szintem 2x-3x megtette ujkoratol
    nala van most Angliaban lakik vele
    nem tom mennyi van benne de erzesre nekem mint 1hazai 150e km-et futotte
    de a 3x-a se kizart nem nyuszog csak megy mint 1mozdony.Durva:)

  2. E46 330cd kéne is meg nem is : sok jót hallok a BMW dízeleiről ( máshogy nem is lenne kelendő gondolom, főleg egy sportos márkánál egy kacat dízel ) azonban enyhén szólva sem szívlelem a dízeleket, pláne nem egy imént említett okból : sportos autóhoz véleményem szerint ( minimum 6 hengeres ) benzinmotor dukál. Az árakról nem is beszélve… 🙂
    Az én E36 kupém is sajnos nyiszog-zörög itt-ott, pont ezért szívesen kipróbálnám azt a plusz 70% karosszériamerevséget, hogy mit mutat a valóságban… 🙂

  3. ilyenünk volt és tapasztalatból mondom, hogy ez a legjobb személyautó a világon!!!!!! keveset eszik, erős is, megy is, használt autóként is megéri, éa már találni belőle 1,3-2 millióig elfogadható árú és állapotú példányokat, örök darab, imádtam 🙂

  4. Illett is merevíteni a kasztnin, szerintem ez volt az előző generáció, az E36-os egyik legnagyobb hibája. Sajnos azoknak mára többnyire zörög a belterük, gondolom részben a jobban deformálódó karosszériához párosuló sportos futómű miatt.
    A 30D motor brutális lehet. A 0-100 adat valahol ott van, mint a 28i esetén, de rugalmasságban attól tartok sehol sincs a benzines. Így M-packettel pedig ma is szemrevaló ez a forma, főleg a coupék. A 3-as szériákból számomra a második legszebb, az első az E30. Ha ilyen autóm lenne, én sem adnám el.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek