kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapSkoda, ami 25-ször kerülhette volna meg a Földet

Skoda, ami 25-ször kerülhette volna meg a Földet

Történelmi pillanathoz érkezett egy 2000-res gyártású Skoda Fabia: átlépte az egymilliomodik kilométert. Pontosan 13 év alatti futásával csaknem 25 alkalommal kerülhette volna meg a Földet az egyenlítő mentén.


Aki sokat megy saját autójával, az gyakorta kerül közeli kapcsolatba vele. Nem feltétlenül az autó iránti szeretet okán, hanem akár csupán amiatt, mert az évek és a kilométerek során temérdek – az autóhoz is kötődő – élmény adódhat. Az igazi autófanatikusok persze járgányuk iránt is képesek komoly érzelmeket táplálni, s nem utolsó sorban precízen is vigyáznak rájuk. A német Peter Kirchhoff bizonyára ilyen, ugyanis amikor 2000. július 3-án átvette 1.9 PD TDI (101 LE), ezüstszínű, napfénytetős Fabiáját, nyitott egy kockás füzetet, melybe azóta is írja az autóhoz kapcsolódó összes eseményt.[BANNER type="1"]



Akkor még nem is gondolta, hogy egykor ő és autója sztár lesz, ám már 2005-ben látta saját maga is, hogy egyrészt futásával sem ő, sem a Fabia nem hétköznapi. Felvette a kapcsolatot a Skoda németországi vezérképviseletével, s 2007-ben a félmilliomodik kilométert már velük ünnepelte. Kirchhoff úr, illetve Fabiája futása egyenletesen évi 75 000 kilométer feletti, így most jutottak az egymilliomodik kilométerhez, melyet már komoly előkészítéssel, pontosan az autó átvételét is jelentő július 3-án, csak épp 13 évvel később, a Skoda központjánál, Mláda Boleslavban ünnepelt. A büszke tulajdonos, temérdek, őt elkísérő német Skoda-rajongó és természetesen a márka vezérkara együtt örült a használtautó-kereskedők rémének, a messze átlagon felül magas futásnak.



A mindvégig márkaszervizben karbantartott, a kötelező inspekciókon kívül ott csak egy alkalommal járt autóban még ma is gyáriak a főbb alkatrészek. Nem csak a motor és a váltó, még a kuplung és a kipufogó is, a kocsi állapota kívülről a fotók és beszámolók szerint gyárinak számít, tulajdonosa elmondása alapján csak közelről fedezhető fel egy-egy apróbb karcolás. Na ja, nem Magyarországon töltötte életét és falta a kilométereket. Egyetlen hiba 305 ezer kilométernél adódott, az elporladt kábelköteg miatt le is robbant a Fabia. Az egymilliomodik kilométer pedig újabb rendellenességet szült: a műszerfali kijelző nem tud 6 karakternél többet írni, átfordulás helyett pedig csak hat vonalat jelez. Peter Kirchhoff mostantól csakis a napi kilométerszámlálóval kalkulálhatja a távokat. Fabiáját ugyanis a továbbiakban is használni kívánja, újabb rekordokat ígér, s csak akkor kíván átülni egy új autóba, ha megjelenik a Fabia harmadik generációjának lépcsőshátú kivitele. Vajon lesz ilyen, amikor még a másodikból sem kaptunk olyat? Ha igen, a Skoda gyári múzeuma fogja megkapni a kilométer-milliomos ötajtóst.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

17 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tankolni kellett, vagy maga termelte az üzemanyagot is? Korábban nagy szám volt, hogy egy 124 es elment több mint 1 milliót, vagy egy rácsos Passát, vagy Omega, de fel kellett újítani és cserélni azokon is ezt azt, nem? ez meg az eredeti kipufogóval ment el, sőt az eredeti kuplunggal… vagy mást se csináltak vele, csupán autópálya oda vissza, nem hiszem én ezt az egészet… Az 1.7 DTI (isuzu) C Corsám eléggé megvan kímélve, használom pályán és városban is, a kuplung 350 nél adta meg magát, a Fabia meg elment 1000km ert az eredeti kuplunggal 🙂 Itt valami sántít erősen… de hagyjuk a kuplung témát.
    Amúgy ha ez az autó elment ezret, elmegy annyit más is, elmegy egy Focus is annyit, vagy egy Corolla, csak azoknak nem csináltak hírverést, és nem ugrálják körbe, mintha az nem tudom milyen hatalmas típus lenne.

  2. Nem az ilyen kulturált kommentekre gondoltam, hanem kőkemény a***zásokra, „az én 2 éves marutimban 12 millió km van és még olajat se kellett cserélni” stb. ilyenekre gondoltam. Na mind1, biztos lesz majd, csak még nem vették észre a cikket. 🙂

  3. A Mitsubishi Carizma vezet, mert abban több mint egymillió van Renault motorral!
    A Mercedes is valami oknál fogva a fejlettebb Renault dízelt használja!
    Azért jó látni hogy a VW is fejlődik!
    Puszi a VW rajongóknak! 🙂

  4. Mikor elsőnek megláttam ezt a cikket, boldog voltam: „Yeah, mekkora durva szájkaraték lesznek itt, végre megint szétröhöghetem a belem, ezzaaa!”
    Mi folyik itt az autónavigátoron, odafigyeljetek má’ emberek! HOL VANNAK A FIKAJANIK ÉS A MÁRKAFANATIKUSOK??? És bocsánatot kérek a nagy hangszintemér’, már nem birom, nem birom, felnézek ide, hogy egy jót röhögjek, és semmi. De nem érdekel ha kinevetnek: mer’ elmondom a lelkemnek a gondját! Szeretném, ha kommentelnétek, mer’ ez a cikk azért van, hogy megosszátok a nézeteiteket, és nekem jó legyen a napom. Köszönöm szépen, többet nem is szólok.

  5. Itt legalább megtudtuk, milyen motorral volt szerelve az autó. A másik népszerű autós portál ezt az „apró” részletet sikeresen kihagyta a cikkből, pedig az olvasók nagy részét véleményem szerint ez érdekli leginkább.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek