Az egyik új kép a hűtőmaszkot mutatja az új, elvileg az októberi Párizsi Autószalonon bemutatkozó harmadik generációs Skoda Fabiáról
[kepallobal=308859]Már az éles íves domborítást mutató gépháztető is látható[/kepallobal]
Egyre sűrűbben érkeznek képek, illetve információk az elvileg majd csak október elején, a Párizsi Autószalonon debütáló harmadik generációs Skoda Fabiáról.
Első hivatalos képen, pontosabban „rajzasztali skiccen még a múlt hónapban láthattuk, múlt héten megérkeztek az információk a 17%-os fogyasztásmérséklést hozó, 60-110 lóerő teljesítmény közötti 1,0-1,4 literes három- és négyhengeres benzineseket soroló motorpalettájáról, s arról is, hogy az új széria elődjénél 65 kilogrammal szerényebb, 980 kilogrammos saját tömegről startol majd. E héten pedig megmutatta a kész autó első részletét, LED menetfényes, a mai Skodáktól megszokottan éles vonalakkal rajzolt fényszóróját is a Skoda. Most pedig itt van két újabb kép, két újabb kocka a puzzle-ből, hogy elképzelhessük, milyen is lesz az új, a harmadik generációs Skoda Fabia. [BANNER type="1"]
A – vélhetően nem alapáron – krómkeretes hűtőmaszk függőleges vaskos lamelláival a Skoda portfóliójába illeszkedő, ívelt domborításával a gépháztető kecsességet sugárzó, s egyben azt is előre vetítő, hogy sérülés esetén sanszosan csak az elemcsere lehet majd a megoldás. De ne rohanjunk még annyira előre, egyelőre a teljes leleplezést várhatjuk csak, ami legkésőbb ugyebár az október eleji Párizsi Autószalonon esedékes, ám nagyon nem lenne meglepő, ha a Skoda még e hónapban bemutatná az új Fabiát, ami aztán az év végére piacra is kerülhet, s aztán majd jöhetnek az elemcserék is.
A teljes autót még csak skiccen láthattuk, a motorpaletta 17%-os fogyasztáscsökkenést hoz a 65 kilogrammal apasztott tömegű harmadik generációs Fabiában







