Bárkivel, bárhol előfordulhat baleset. Fontos a biztosítási ügyintézés szempontjából, hogy helyesen töltsük ki a baleseti bejelentőt
Hiába a sokéves vezetési tapasztalat, előfordul, hogy a legrutinosabb sofőrök is belefutnak egy közúti balesetbe. Bár a Generali kutatása szerint a jogosítvánnyal rendelkezők több mint harmada (37%) volt már részese közúti balesetnek, meglepően kevesen vannak tisztában azzal, hogyan kell kitölteni egy baleseti bejelentőlapot. A megkérdezettek 60%-a állította, hogy otthon van benne, ennek ellenére csak 16% adott helyes választ arra, hogy kiknek kell aláírnia a bejelentőlapot.
Bármely biztosítónál ingyenesen elérhető a baleseti bejelentő, érdemes tartani belőle autókban, ahogyan az sem árt, ha van egy-két jó golyóstoll a kesztyűtartónkban
Egy balesetnek senki sem örül: a megkérdezett férfiak közel fele (46%), a nőknek pedig a negyede karambolozott már, és a budapestiek körében is magas ez az arány (49%). Egy ilyen felfokozott stresszhelyzetben különösen fontos, hogy meg tudjuk őrizni a lélekjelenlétünket, amihez nagyban hozzájárulhat, ha tisztában vagyunk az ilyenkor szükséges alapvető teendőkkel: kit értesítsünk, kinek kell kitöltenie a baleseti bejelentőt, és hova továbbítsuk. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar autósok nem könnyítik meg a saját dolgukat. 14%-ukkal fordult elő, hogy baleset részeseként egyáltalán nem töltöttek ki baleseti bejelentőt, és bár 60% vallotta, hogy tudja, hogy kell kitölteni (a férfiak 69%-a és a nők 46%-a), csak 16% tudta helyesen, hogy mindkét félnek alá kell írnia. Ennél többen – a megkérdezettek több mint harmada (37%) – voltak tisztában azzal, hogy hány bejelentő lapot kell kitölteni: 2 jármű esetén egyet, hiszen ez szétválasztható 2 példányra, azonban 3 fél esetén már kettőt kell kitölteni.
Mire figyeljünk a baleseti bejelentő kitöltésekor?
Annak fényében, hogy saját bevallásuk szerint a jogosítvánnyal rendelkezők 37%-a volt már olyan közúti baleset részese, ahol két vagy több jármű koccant, karambolozott és legalább az egyik autót kár érte, különösen fontos, hogy mindenki tudja, hogyan kell kitölteni a bejelentőt. Baleset esetén, ha személyi sérülés nem történt, viszont anyagi kár keletkezett, ez az első teendőnk. Illetve fontos, hogy minél hamarabb értesítsük a biztosítót – ha kár ért minket, és rendelkezünk cascóval, akkor például a sajátunkat. Amennyiben a balesetben több autós is érintett, illetve személyi sérülés is történt, netán nem tudunk megegyezni, hogy ki a hibás, akkor rendőrt kell hívni.
[BANNER type="1"]
A hiánytalan kitöltés különösen fontos, hiszen a pontatlanság miatt elhúzódhat az eljárás. Ügyeljünk rá, hogy gondosan feljegyezzük a tanúk adatait, és rokonok helyett lehetőleg olyan járókelőket válasszunk, akik nem voltak részesei a balesetnek. Fotókat természetesen mindig ajánlott készíteni, ma már bármely okostelefon elég jó minőségű képeket készít. A forgalmi helyzet meghatározása esetében ne felejtsük el megadni, hogy hány helyre tettünk x-et a baleset körülményei kapcsán, mert a másik autós utólag akár számunkra kedvezőtlenül is alakíthatja a saját példányát. Szerencsére az ilyen eset nem gyakori, de jobb kizárni a lehetőségét is. Ha nincs is nagy kézügyességünk, mindig rajzoljuk le a baleset körülményeit bemutató ábrát! Végül, de nem utolsósorban soha ne maradjon le az aláírás, mert anélkül érvénytelen a bejelentő!
Bár a sofőrök többsége úgy véli, tudja miként kell kitölteni a baleseti bejelentőt, csaknem minden második kettőt írna, pedig csak egyet kell, ami két példányos
Ha ezzel meg is vagyunk, fárasztó procedúra várhat ránk – feltéve, ha nem számíthatunk egy jó biztosítóra, aki mindent elintéz helyettünk. A Generali egyszerű és okos kárrendezést ígér: telefonon vagy online jelenthetjük a kárt, majd a biztosító kárszakértője egy munkanapon belül felveszi velünk a kapcsolatot, és segít megtalálni a lehető legjobb megoldást, beleértve a számunkra tökéletes szervizt is.








És a seggedet is kitörli muter helyett.
És az orrodat is kifújja fater helyett.
Le is cidáz a barátod helyett.
És pofán is vág az összes értelmes ember helyett
Pedig világosan rá van írva a lapra, hogy a felelősség helyszíni elismerése semmit nem jelent. Olvasás. Próbálta már?
Nem kötelező, de hatalmas könnyebbség az ügyintézésben, ha a legaljára a vétkes a „felelősségemet elismerem” a szenvedő pedig a „nem vagyok felelős” kijelentéseket leírja. Tavaly majdnem rendőrt hívtam, mert bár egyértelműen belém jöttek lámpánál hátulról, nem nagyon akaródzott elismerni.
Ha az ember ráíratja a másik féllel, hogy a felelősségét elismeri, akkor már elég nagy az esélye a gyorsabb ügyintézésnek.