hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSpórolós sportmodell: Audi SQ5 TDI

Spórolós sportmodell: Audi SQ5 TDI



Kettős elsőséget mutathat fel az Audi SQ5 TDI, hiszen eddig még egyik Q-betűs, azaz szabadidő-autó Audiból sem volt S, ugyanakkor az Audi sportvonalában sem létezett még dízel. Most viszont itt van, már a hazai piacon is, s a premieren egy rövid kör erejéig magunk is kipróbálhattuk.


Bár messze nem a legerősebb, sőt, 313 lóereje alapján a jelenlegi S-paletta legszerényebb teljesítményű variánsa, a hazai utakra szerintünk ez a legjobb S-modell. Még a sportautókért kevéssé rajongókat is leveheti és tapasztalataink szerint le is veszi a lábáról. Ez ugyanis továbbra is egy szabadidő-autó annak minden előnyével, az átlagosnál magasabb, itt azonban a többi Q5-énél 3 cm-rel szerényebb (így is 17 cm-es) hasmagassággal, állandó – Torsen differenciálműves – quattro összkerékhajtással, magas üléspozícióval és tágas, 540-1560 literes csomagtérrel. A lényeg persze az orrába – hosszában – beépített dupla turbós, 3,0 literes V6 TDI motor, mely valóban „csak” 313 lóerőt hoz, de azt már 4500 1/perc fordulaton, nyomatéka pedig 650 Newtonméter, ami 1450-2800 1/perc között folyamatosan ömlik és préseli az ülésekbe az utasokat és a sofőrt is.




Dízelkerregés nincs, van viszont tekintélyt parancsoló és nagy gázt adva libabőröztető motorhang. Fülre nem tűnik fel, a sajtóanyagból persze tudjuk, hogy utóbbi leginkább a kipufogóba tett rezonátornak köszönhető. Zavar valakit? Aligha! Az viszont a válságban különösen kellemes, hogy úgy élvezhető az SQ5 TDI 5,1 másodperces 100 km/órára gyorsulása, hogy közben a gyári vegyes fogyasztási érték mindössze 7,2 liter 100 kilométerenként. Jegyezzük meg gyorsan, hogy a fogyasztási ciklus nem tartalmaz 0-100 km/órás gyorsulást, ám azt is, hogy a bemutató során, a gyorsulást nyilvánvalóan nem egyszer kipróbálva adódott 12 literes étvágy egy ilyen teljesítményű és menetdinamikájú géptől még mindig kimagaslóan jó érték!



És az SQ5 TDI esetén számunkra, pontosabban a hazai vevők számára nem csupán az emészthető fogyasztás és a komoly teljesítmény, a kihívó utcai versenyzőket lelombozó sprintképesség, valamint az akár 250 km/órás végsebesség ütőkártya, hanem az is, hogy a 20 colos felnijeire húzott 255/45-ös abroncsok 11,5 cm magas oldalfalukkal még a kátyúkat is egészen jól tűrik. A sportgépek körében ballonos abroncsok az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futómű dolgát is megkönnyítik, a csillapítás így kényelmes a természetesen elképesztően stabil útfogás mellett.



Az SQ5 TDI-vel tehát egy, a hazai utakon is meglepően használható sportos modell született. Olyan, amivel könnyű lehet együtt élni, hiszen nem túlzottan gigászi (4,63×1,88×1,63 méteres) karosszériájával még a szűkebb belvárosi utcákban is el lehet férni, ugyanakkor autópályán nincs ellenfele, de hóban, sárban is elmegy – ha épp arra van szükség.



Megvenni mondjuk nem könnyű, alapára 17 837 990 forint. Közel kétszer annyiba kerül, mint a legolcsóbb Q5, persze sokkal többet is tud is annál. Váltója például alapáron 8 fokozatú (ZF) automata, alapfelszereltsége temérdek egyéb mellett bőr kárpitozást, temérdek alumínium dekorelemet, egyedi, diffúzoros hátsó lökhárítót, tetőspoilert, tempomatot, Xenon fényszórókat, LED nappali fényt, elektromos ülésmozgatást és ülésfűtést is sorol. Vevői vélhetően nem elsősorban a kompakt szabadidő-autókat keresők köréből, hanem a sportmodellt áhító, józan vásárlók halmazából kerülnek majd ki. Rövid próbánk szerint nem fognak mellényúlni.
[BANNER type="1"]
Ralin az SQ5 TDI



Rendhagyó, de frappáns módon – épp a hazai ralibajnokság nyitófutamával, az Eger-ralival egy időben – játékos, Audi Rally 2013 névvel illetett versenyen debütált a hazai sajtó néhány képviselője és potenciális vevői előtt az SQ5 TDI. Izgalmas, kellemes útvonalat és ötletes, játékos feladatokat állítottak össze a Porsche Hungária, illetve az Audi Centrum Budapest munkatársai, hogy kuncsaftjaik korábbi döntését megerősítsék: Audit venni – továbbra is – legalább trendi.


A két legszerencsésebb induló SQ5 TDI-vel vághatott neki a túrának, ahol a legfőbb feladat a KRESZ szabályainak betartása, a navigáció által diktált itiner követése és az ellenőrzőpontokon egy-egy feladat teljesítése volt. Bekötött szemmel szlalomozás és parkolás (természetesen bóják között, zárt pályán) vagy gokartozás egyaránt szerepelt a programban.


Ügyes húzás, egy ilyen délelőttel nyilván sokkal erősebben építhető a márkahűség, mint egy üdvözlőkártyával, s az autózás szerelmeseinél jó eséllyel a következő modellre adott árkedvezménynél vagy az aktuális karbantartásakor érvényesített szervizdíj-apasztásnál is értékesebb lehet a márkatársakkal eltöltött nap.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular