Léteznek a fehérnél jóval izgalmasabb színek is a Kodiaq RS palettáján
Ismét kezdhetném a kérdéssel, hogy mennyi értelme van egy közel 1,8 tonnás szabadidő-autót sportosságra kihegyezni, de manapság ez már brutálisan nagy közhely, hiszen minden gyártó megpróbálta már. Egyszerűen nem maradhat ki a szórásból egy ilyen modell, bizonyítandó, hogy az adott márka erre is képes. A Škoda ráadásul józan megfontolások mellett dízelmotorral vértezte fel a korábbi Kodiaq RS-t, ugyanis az sokkal jobban passzol a hatalmas SUV-hoz. Erre persze néhányan húzták a szájukat, mondván, hogy egy igazi sportautót benzinmotor mozgat. Csakhogy a Kodiaq nem igazi sportautó, csupán egy nagyon sportos szabadidő-jármű. Azért ne aggódjatok, benzinmotorral is nagyszerű gép, ám kissé torkos.
Akár 7 üléssel is rendelhető, de a tesztautó ötszemélyes volt
Nézzük először, hogy mi változott a ráncfevarrás során! A recept a szokásos. Átrajzolt hűtőmaszk, új fényszórók, természetesen kettéosztott elrendezéssel, hiszen ez a cseh SUV-ok egyik jellegzetessége, illetve új lökhárítók teszi csábítóbbá a Kodiaq megjelenését. De valójában alig látszanak ezek a kis plasztikai beavatkozások, és mégis működnek, mert valahogy mégis letisztultabbnak hat így a formavilág, mintha mostanra ért volna be igazán. A kristályműves motívumok továbbra is telitalálatnak számítanak szerintem, szinte megbabonáznak és hosszú percekig elbűvölten lehet bambulni a karosszériát mielőtt beszállnánk. De az RS-nek a sportosságról is szólnia kell, úgyhogy fekete hűtőmaszkot hord az orrán, feketék az ablakkeretek és a tükörházak, illetve a feliratok hátul. Emellett az első lökhárítója is más, a két szélső légbeömlőt elkülönítették a széltében végigfutó rácstól, hogy jobban hasonlítson a vérbeli versenyautókra. Hátul sem kamuk a kidörgők, vagyis nem teljesen, mert mindkét oldalra jutott kivezetés, de a kipufogóvégek nem alkotnak egységes egészet a rendszerrel. Ettől függetlenül szépen szólnak, semmi szükség nem lenne az utastérben sugárzott V8-as brummogásnak.
[BANNER type="1"]
Ízlésesen sportosították a nagy SUV-ot
A legfeltűnőbben a fényszórók változtak
Üljünk is be, ha már szóba jött az utastér, amiről mindjárt az elején le kell szögezni, hogy ez az ötszemélyes változat, ám a Kodiaq rendelhető 7 üléssel is, amihez még jár az állami támogatás a nagycsaládosok részére. Az ötszemélyes erényei között viszont ott az alapból 835 literes csomagtér, amely a hátsó ülések lehajtásával 2065 literesre növelhető. Ugyanakkor az RS itt is izgalmasabb a többi modellnél. Új a háromküllős sportkormány, karbonmintás díszek, integrált fejtámlás, bőrburkolatú sportülések és vörös varrás vadítja a hangulatot. Emellett fémborítású pedálok, valamint fekete tetőkárpit gondoskodik a még sportosabb hatásról. Szerencsére a digitalizáció még engedte a különálló, valódi gombos klímapanelt, de összességében az utastérben nincs nagy változás.
Kicsit átalakították a kormánykereket
Szerencsére még találkozunk igazi gombokkal
Annál inkább a motortérben. Ahogy már említettem, kizárólag benzinmotorral rendelhető, viszont az lóerőben egy picit többet tud, mint a korábbi biturbós dízel. Nyomatékban viszont szegényebb, ennek ellenére papíron jobb a gyorsulása néhány tizeddel. Mindez a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a kétliteres, turbós benzinmotor 245 lóerőt tud, 370 Nm forgatónyomaték mellett, ami 6,5 másodperces százas sprintet eredményez. Utóbbi nagyon szép érték egy ekkora SUV-tól, de hiába érkezik a maximális nyomaték már 1600-as fordulattól, azért az igazi ülésbe passzírozós élmény elmarad. Ami szerintem nem baj, mert a Kodiaq még RS-ként is inkább egy kényelmes utazóautó, amit ízlés szerint fűszerezhetünk sportosra RS-ként, vagy igazán elegánsra Laurin & Klementként. Persze a sportosság oltárán feláldozunk némi kényelmet, hiszen a 20 colos könnyűfém felniken aránylag peres gumik feszülnek, de az állítható lengéscsillapítás segít, ha meguntuk a nagyon feszes autózást. Ja, és terepre nem mertem kimenni ezekkel a felnikkel, de elméletileg terepjárónak sem utolsó a Kodiaq, kapott külön off-road gombot is.
[BANNER type="2"]
Élvezetes vezetni, de nem sportos értelemben
Kényelemből az RS is jelesre vizsgázik
Mert tud ilyet is a Kodiaq RS, az összkerékhajtás szépen betapasztja az ívekre, ha épp lement nálunk a lila köd, de a tömeg ellen nincs orvosság. Hiába villámgyors a hétfokozatú DSG, hiába minden trükk a sportos érzet növelésére, akkor is utazóautóként érvényesül a legjobban ez a SUV, ahhoz meg a dízelmotor illene jobban. Igazán szórakoztató benzinmotorral, de így 12 liter környékén alakul az átlagfogyasztása, az én 9,5 literes átlagom pedig csalóka, mert egy hosszú országúti utazást is tartalmazott a tesztidőszak.
Orra mindenképp benzinmotort rejt
Tényleg elképesztően nagy a csomagtér
Nem csak a legerősebb, de a legdrágább is az RS a Kodiaq palettán. Alapára 19,5 millió forint, és bár gazdag az alapfelszereltsége, azért akad bőven lehetőség felextrázni még több kényelmi és biztonsági funkcióval, akár kihajtható vonóhoroggal is, így pedig közel 23 millió forint szerepel már az árcéduláján, de most 600 ezer forintos kedvezményt is kínál a Škoda, szóval mondjuk úgy, hogy kicsivel 22 millió forint felett elvihető egy szinte fullextrás Kodiaq RS. Ami meg manapság nem is olyan döbbenetes egy ekkora élményautóért.
[BANNER type="3"]
Nagyon ért a sportos autókhoz a Škoda, de a kényelem és a praktikum terén még ügyesebb






























































Persze, benzines ..de szerintem a dizellel jobb volt 🙂 és csodálom hogy nincs valami hibrid verzió