Leclerc pályafutása negyedik és az idénybeli második futamgyőzelme
Két év kihagyás után tért vissza az F1 Ausztráliába, ahol Melbourne-ben egy átalakított, előzésekre alkalmasabbá, illetve gyorsabbá tett pálya várt a mezőnyre. Az ígérgetésekkel ellentétben nem láthattunk olyan sok csatát az 59 körös versenyen, pedig a biztonsági autó többször is a pályára hajtott, ami általában azért segít megkeverni a lapokat. A rajtot baleset nélkül megúszta a mezőny, Lewis Hamilton a gyengélkedő Mercedes kormánykereke mögött kimondottan jól indult, hiszen az ötödik pozícióból a harmadik helyet jött fel. Ám az élen az első helyről induló Leclerc maradt, mögötte Verstappen száguldott a második helyen. Viszont az első kieső egy Ferrari volt, Carlos Sainz a harmadik körben a kavicságyban kötött ki, az autó mentésének idejére pedig a pályára hajtott a biztonsági autó.
Sainz hamar befejezte az Ausztrál Nagydíjat
A Safety Car három kört töltött a mezőny előtt, majd folytatódott a vonatozás – csak a kerékcserék hoztak némi izgalmat a látványba – egészen a 23. körig. Akkor Sebastian Vettel falazott az Aston Martinnal, és ismét pályára hajtott a biztonsági autó 3 kör erejéig. A 39. körben a bajnokság szempontjából ismét keveredtek a lapok, ugyanis Max Verstappen műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, amelynek legérdekesebb pillanata talán Alex Albon utolsó körös kerékcseréje volt, ugyanis a Williams versenyzője lényegében az egész versenyt egyetlen szett gumival teljesítette, így a 20. helyről végül a pontszerző 10. pozíciót szerezte meg. Folytatás két hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjon.
[BANNER type="1"]
Két hét múlva folytatódik a bajnoki küzdelem
Végeredmény, Ausztrál Nagydíj, Melbourne (58 kör, 306,124 km, a pontszerzők)
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari)1:27:46.548 óra
- Sergio Perez (mexikói, Red Bull) 20.524 másodperc hátrány
- George Russell (brit, Mercedes) 25.593 mp h.
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 28.543 mp h.
- Lando Norris (brit, McLaren) 53.303 mp h.
- Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 53.737 mp h.
- Esteban Ocon (francia, Alpine) 61.683 mp h.
- Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 68.439 mp h.
- Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 76.221 mp h.
- Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 79.382 mp h.
[BANNER type="2"]