hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSzeretne 200-300 km/órás sebességgel száguldani? Velünk lehet!

Szeretne 200-300 km/órás sebességgel száguldani? Velünk lehet!

Olyan autókat olyan sebességgel vezethet két szerencsés nyertes a Használtautó.hu jóvoltából, ami keveseknek adatik meg.


Közúton tiltott, versenypályán rendszerint kiautózhatatlan a 200-300 km/órás tempó. Reptéren és szupergépekkel azonban elérhető, és most meg is nyerhető. A Használtautó.hu legújabb nyereményjátékában ugyanis Ariel Atom és Factory Five GTM vezetési lehetőséghez lehet jutni. A helyszín a Kiskunlacházi Reptér, ahol az Ariel Atom 200, a Factory Five GTM 300 km/órás sebességig viheti sofőrjét. Persze csakis azt, aki kellően intenzíven tapossa a gázpedált.




A két említett autó közül kétségtelenül az Ariel Atom az ismertebb, arról – egy hasonló próba után – már írtunk is, de azért néhány szóban most is megemlékezünk róla: az Angliában manufakturális keretek között gyártott, azaz inkább épített apró, de kétüléses, iszonyatosan lapos versenyautó farmotoros és hátsókerékhajtású. Motorja a Honda Civic Type R-ből való 2,0 literes, ám kompresszorral töltött. A nem egész 500 kilogrammos Atom teljesítménye három fokozatban állítható, s ez jól is jön a három szakaszra bontott 15 perces próbához. Először csak 100 lóerővel gazdálkodhat a sofőr, így 150 km/órás tempót érhet el a 800 méter hosszú kifutón. A második fokozatban már 200 lóerőt kap, s így tömeg/teljesítmény aránya már jobb, mint egy Ferrari F430-é, a csúcssebesség pedig 190 km/óra lehet. A harmadik fokozatban már a teljes, 300 lóerős teljesítmény elérhető. Ilyenkor 1,56 kg/LE arányával az Atom az 580 lóerős Lamborghini Murciélagót is lepipálja, végsebessége a kifutón 220 km/óra lehet, azaz a legtöbb sofőr meg tudja futni vele a 200 km/órás tempót.
[BANNER type="1"]


Az amerikai Factory Five GTM még az Ariel Atomhoz mérten is más liga. Nem azért, mert ez az angol Ariellel szemben amerikai, hanem azért, mert a Corvette C5 5,7 literes V8-as motorja egy igen könnyű, alumíniumból és acélból összeépített térvázba van beépítve, nem máshova, mint közvetlenül a sofőr mögé, ez ugyanis középmotoros. Ez az autó 3,0 másodperc alatt 100 km/órára ér, végsebessége pedig 300 km/óra feletti. Míg az Ariel Atom vezetése mindössze 15 perc, a Factory Five GTM-re 30 perc jut. A 2,5 kilométeres pályát ezalatt ötször lehet bejárni. Az első kör természetesen az ismerkedésé. A pályával és az autóval, a maximális tempó 100 km/óra, van fékpróba, meg kell ismerni a féktávokat is. Aztán lehet menni már 150-nel is, ideje megtanulni a gyors váltásokat, aztán fokozatosan 200, 250, végül 270-300 km/órára lehet növelni a végsebességet.


Ilyen élményt átélni nem olcsó, de annál sokkal olcsóbb, mint az autót megvenni és pályához jutni. A 15 perces Ariel alapprogram ára 29 900, a Factory Five GTM-é 79 900 forint. Ez sem kevés pénz, viszont jó hír, hogy most mindkét élménycsomagból nyerhető egy-egy a Használtautó.hu legújabb játékában.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. AMTS-en megcsodáltam közelről az Atomot. Elől tükörre kopott Debica, hátul Linglong gumi volt rajta. Úgy lehet igazán félelmetes élmény. 🙂 Gondolom így spórolnak az üzemeltetési költségeken, hogy többet tudjanak fogni rajta és/vagy elérhetőbb áron tudják kínálni a próbavezetést.
    Egyébként szívesen kipróbálnám, nem mindennapi élmény lehet.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek