hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSzinte biztos, hogy ismét drágulnak az üzemanyagok

Szinte biztos, hogy ismét drágulnak az üzemanyagok

Meglódultak a nemzetközi üzemanyagárak, s gyengült a forint is a dollárhoz képest, minden jel az üzemanyagárak emelkedésére utal.


E héten csupán a benzin ára csökkent – 2 forintos mínusszal 417 forintos átlagárra apadt, míg a gázolajé nem változott, maradt a 425 forintos átlagáron. A korrekció nyomán 8 forintra emelkedett a benzin javára szóló árkülönbség a két üzemanyagfajta között. Nem sokáig örülhetnek azonban a benzinnel autózók, ugyanis az elkövetkezendő héten a 95-ös esetében várható komolyabb áremelés.


A héten ugyanis a benzin világpiaci ára a hosszú ideje változatlan, ám most szintén meglódult nyersolajénál is jelentősebben emelkedett – 3,1 százalékkal került feljebb, míg a gázolajé a benzinénél és a finomítatlan olajénál is szerényebb mértékben, 1,7 százalékkal növekedett. Bár a forint ezúttal is gyengült az üzemanyagárak szempontjából meghatározó dollárhoz képest, 0,5 ezrelékes visszaesése nem tekinthető az árakat befolyásoló tényezőnek, azaz a dollárban tapasztalt nemzetközi árváltozások ezúttal forintban is érvényesek.[BANNER type="1"]


A fentiek alapján tehát a benzin esetében csaknem kétszer olyan jelentős áremelkedés várható jövő héten, mint a gázolajnál. Vélhetően a 95-ös literenkénti átlagára 5-6, míg a gázolajé 2-3 forinttal mehet feljebb, azaz jövő hét közepétől a benzin 422-423, a gázolaj 427-428 forintos átlagáron lehet majd elérhető a hazai töltőállomásokon. Természetesen a már megszokott, literenként akár 20-30 forintos eltéréssel, azaz a tankolás ideje helyett továbbra is meghatározóbb marad a helye.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek