Az egykori VW Golf és Polo Harlequin kiviteleit megszégyenítő ez a színkavalkád. Vagy mintha bontott cuccokból pakolták volna össze szegény Fabiát
A sajtóközlemény szerint a Skoda kifejlesztett és levédetett egy új rendszert, aminek a neve ShadeChange. Az árnyalatcserének ferdíthető extrafelszerlés lényege, hogy az autó fedélzeti menüjéből lehet állítani, hogy milyen színe legyen a kocsi elemeinek. Az egyelőre csak a Fabiához kérhető opcióval gazdagodik a Skodák személyre szabhatósága.[BANNER type="1"]
Egy gombnyomás és máris piros a hátsó ajtó – legalábbis a Skoda bolondok napjára szánt vicce szerint
És akkor most vegyünk egy mély levegőt és kezdjük újra ezt a sztorit. Nem tudom, lehet velem van a baj, de ez az áprilisi tréfa egy kicsit laposra sikeredett. Én nem kacagtam szét magamat. Hát önök? Az áltudományos magyarázat szerint felfedeztek egy új elemet, az unobtainiumot, ez képes arra, hogy árnyalatot váltson az autó. Még a kerekek színe is változtatható, ráadásul mindezt tudja akár menet közben is. Ha-ha!






Bármilyen meglepő volt ilyen autó, a neve Harlequin Golf. Egy autós újságírónak pedig illene tudnia hogy a szín ami a forgalmiba kerül az az autó tetőlemezének a színe 😛