Szívás helyett turbót a jómódú polgároknak!

Az Opel Astra népszerű, megítélését tekintve pedig egyértelműen javuló tendenciát mutató autótípus, amelyet saját statisztikánk is alátámaszt. 23 ezernél több használói véleményünk között e teszt írásakor 1217 Astra-tulajdonos szerepelt, a 10 éves átlagéletkor, valamint a 150 ezer kilométeres futásteljesítmény pedig elegendő idő és távolság a valós tapasztalatok megszerzésére, illetve átadására. Az új, J generációs Astra korábban a gyengébbik 1,7-es dízelmotorral járt nálunk, Enjoy komfortszintű kivitelben. Ennek az ugyancsak Enjoy szintű, benzines 1,6-osnak dupla apropója volt, amikor tesztautót kértünk az Opeltől: egyrészt az 1,4-es helyett ezt a szívómotort éreztük leginkább életképesnek a magyar piacon, másrészt kíváncsiak voltunk az opcionális FlexRide rendszerre, amely gombnyomásra képes eltérő karakterekkel felruházni a kocsit – láttunk már ehhez hasonló mutatványt Alfa Romeóban. A FlexRide nyújtotta élmény azonban motorfüggő, a legkisebb benzineshez és dízelhez (1.4 ECOTEC, 1.3 CDTI) nem kapható, és ha ennél az 1,6-os szívó benzinesnél ragaszkodunk az automataváltóhoz, akkor ugyancsak nem rendelhető.






Az Astra formatervére, megjelenésére nem pazarolnánk felesleges mondatokat, mert vállaljuk azon korábban tett kijelentéseinket, miszerint a J-sorozat minden tekintetben sokkal komolyabb autó benyomását kelti, mint a leváltott H-generáció, a még régebbi G-vel összehasonlítva pedig egyenesen fényévnyi a különbség. Egyelőre csak standard ötajtós karosszériával kapható, de már a küszöbön áll a Sports Tourer kombi, és készülőben a háromajtós GTC, amely remekül eltalált arányaival a képeken nézve is szemet gyönyörködtető látványt nyújt. Az Insigniával kezdett formai megújulás előnyére vált az Astrának, és ez a megjegyzésünk a külső mellett az utastérre is abszolút érvényes. Az elnagyolt, sematikus felületek, az igénytelen anyagok helyét végre aprólékosan kidolgozott részletek és mind szemre, mind tapintásra kellemes burkolatok vették át – egyértelmű, hogy Rüsselsheimben összekapták magukat, de erre szükség is volt, a jutalom pedig az a nemzetközi általános vélemény, hogy az Astra nem a divat után kullog, hanem képviseli, sőt, most bizonyos esetekben maga teremti a trendet. A felszerelés már az alapot jelentő Essentia esetében sem fapados – széria az ESP, a négy hangszórós CD rádió, a manuális klíma, az első elektromos ablakemelő, a karosszéria színére fényezett tükör és kilincs -, ezt a következő lépcsőt jelentő Enjoy tempomattal, hét hangszórós, grafikus kijelzős hifivel, első aktív fejtámlával, valamint belső világítás csomaggal fejeli meg.






Az új Astra minősége, kidolgozása meggyőző, a helykínálattal és a praktikussággal sincs különösebb gond, ám korábbi tesztünkben úgy tűnt, a 110 lóerős dízel maximum átlagos vezetői igényeket képes kielégíteni, holott a használói véleményekben a tulajdonosok 48 százaléka dinamikus stílusú vezetőnek állítja be magát. Ennek tükrében izgalomba jöttünk: vajon mire elegendő a 115 lóerős, az 1.7 CDTI dízelhez képest nyomatékát tekintve bő 100 Nm hátrányban lévő benzines? A papírforma a motor mellett szólt, a turbó hiányára csak legyintettünk, a futóműről, a rugózásról pedig már tudtuk, hogy remekül sikerült részei az autónak. Ehhez képest a valóság némi csalódást okozott, mert hiába a sok trükk, az 1.6 ECOTEC nem nyűgözött le minket. A változó vezérléstől többet vártunk, ennek a feladata lenne, hogy széles fordulatszám-tartományban használható legyen az erőforrás, de ilyesmit nem tapasztaltunk, a motor közepes fordulaton él, alul és felül viszont nem brillírozik, ráadásul pörgetve zajossá is válik. Egyébként a tesztautónak lehetett valami gyári hibája, a kissé nehezen járó váltóval végzett visszakapcsolásoknál furcsa megtorpanásokat produkált, valamint a tempomat is megkergült, mert néhány másodperc után rendre „ledobta” a beállított értékeket. A fogyasztással nem tudtuk hozni a gyár által ígért 6,4 l/100 km körüli átlagot, a mért 8,8 liter túlnyomó részben városi használattal adódott.






A „flexezés” uralkodó divatirányzat lett az Opelnél: a Flex-Fix a fiókszerűen kihúzható egyedi kerékpártartót jelenti, a FlexFloor a magasságát tekintve több szinten állítható csomagtér padló (15 ezer Ft), de a legizgalmasabb kétségtelenül a 250 ezer forintért rendelhető FlexRide, amely igény szerint a dinamikus, vagy a komfortos vezetési stílust támogatja. A rendszer működéséről oldalakat lehetne írni, ám a lényeg az elektronikusan vezérelt, a változó körülményekhez folyamatosan igazodó lengéscsillapítás (CDC), amely a Sport vagy a Tour gombbal aktiválható a középkonzolon – utóbbi a kényelmes haladást szolgálja. A rendszer hatással van a gázpedál, illetve a normál állapotban sem szokásosan döglött kormánymű érzékenységére, és nem mese, hogy érzékelhetők a beállítások közötti különbségek. Sport üzemmódban feszesen tartja magát az Astra, sokkal később kezdi alulkormányozottan kifelé tolni az orrát a kanyarban, míg Tour állásban például ugyanaz a fekvőrendőr, ami Sportban koppan, szinte csak apró bukkanónak érződik. A játszadozás azonban hajítófát sem érne, ha az elől MacPherson, hátul Watt-rudas futómű önmagában nem lenne olyan jó, mint amilyen valójában, így aki megspórolná, vagy inkább másra költené a FlexRide negyedmillióját, nyugodtan tegye, nem követ el főbenjáró bűnt. Akinél viszont nem számít a pénz, annak kötelező ezt a kockát kipipálni a megrendelőlapon.






A pénz emlegetésével elérkeztünk az új Astra legkínosabb pontjához, az árakhoz. Ki kell mondani, bármilyen fájó, az Opel kompaktja kilépett abból a körből, amelyben az átlagemberek, a hétköznapi magyar családok vadásztak univerzális, minden célra megfelelő autóra. A mínuszos leg-leg-leg, tehát a leggyengébb, legszerényebben felszerelt, legolcsóbb Astra, a benzines 1.4 ECOTEC Essentia 4,83 millió forinttól vihető haza, míg az általunk próbált, motorját tekintve szintén nem túl acélos 1.6 ECOTEC Enjoy alapára 5,2 millió Ft. Erre a tesztautó nem is túl nagy marokkal szórt extráinak köszönhetően még több százezret kell rászámolnunk, kvázi egy minden szempontból közepes Astra üti a 6 milliót – úgy véljük, ez minden, de már közel sem a magyar átlag lehetőségeinek a valósága. Tény és való, az Opel értéket ad a pénzünkért, szép formát, tágas és praktikus utasteret, jó minőséget, remek vezethetőséget, ám ezek élvezetéért mélyen a zsebünkbe nyúlhatunk. Akinek nincs erre lehetősége, annak marad az álmodozás, aki pedig vásárol, annak szívesen adunk egy jó tanácsot: ha már benzines Astra mellett dönt, akkor válassza az 1,6-osnál 110 ezer forinttal többe kerülő 1.4 ECOTEC TURBO motort, 140 lóerővel, 200 Nm nyomatékkal. Ennyit látatlanban is megér!