Szmogriadó Budapesten! Páros, páratlan autózhat

    11
    3
    Az MTI közleménye szerint a szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten pénteken reggel 6 órától Tarlós István főpolgármester, miután a kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye november 2-án a főváros három, november 3-án pedig négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3) – jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. Az intézkedés visszavonásig érvényes. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint – bár a szálló por koncentrációjában bizonytalan mértékű csökkenés valószínű – mai napi átlagában több helyen a tájékoztatási szint fölött alakulhat, néhol a riasztási küszöbérték közelében lehet a koncentráció – ismerteti a közlemény.
    Miként azt már írtuk, lehetett számítani a riasztási fokozatra, de komolyabban nem kell tőle megijedni, a korábbi gyakorlattal ellentétesen ugyanis ma már nem a rendszámok utolsó számjegye, hanem az autók környezetvédelmi besorolása dönt arról, hogy részt vehet-e egy autó a forgalomban – Budapest közigazgatási határain belül. A riasztási fokozatban csak a piros és fekete környezetvédelmi matricával rendelkező autók számára parancsolnak megálljt, illetve az M0-ás autóutat ezek is igénybe vehetik, a közfeladatot ellátó járművek, így például a BKV buszai is bármilyen minősítéssel róhatják az utakat. [BANNER type="1"]
    Fontos változás, nem volt jogos a pénteki szmogriadó!
    Ma reggel a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményben tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a budapesti levegő szennyezettség mértéke a 69/2008. (XII. 10) Fővárosi Közgyűlési rendelet indokolttá teszi a riasztási fokozat elrendelését, ennek alapján Tarlós István főpolgármester úr a riasztási fokozatot elrendelte.
    A rendelet 5 § (3) bekezdés alapján a rendelet szerinti intézkedések a riasztási fokozat esetében a kihirdetését követő nap 6.00 órától lépnek életbe. Amennyiben a monitoring állomásokról beérkező adatok alapján újabb intézkedésre nem kerül sor, a rendelet szerinti korlátozásokat tehát 2011. november 5-én 6.00 órától kell alkalmazni.
    Budapest, 2011. november 4.
    Szűcs Somlyó Mária
    kommunikációs igazgató
    Előző cikkÖtajtós sportos Ford újdonságok Los Angelesben
    Következő cikkVége a bujkálva gyorshajtásnak
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    11 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Gratulálok ennek az országnak!
      Mindent az utolso pillanatban jelentenek be !Akit meg kisembert megbüntetnek e miatt utána futhat a pénze után!
      A másik dolog én is személy szerint a szmogriadó napján nekivágtam Budapestnek Zalaegerszegről a 3 éves kisfiammal és édesanyjával azzal a céllal hogy Bp Madarász u.i gyermekkorházba visszük fel fiamat köldöksérv vizsgálatra és ha már fent vagyunk a nagyszülőket is meglátogatjuk.
      Ahogy megtettem a 217 km-es utat és átléptem Bp határát akkor mondta be a rádió a szmogriadót meg hogy büntetnek 30-100e ft között persze neken se uj autom van igy fekete a cimkém !
      Most olyan ellehetetlenitett helyzetbe kerültem választhattam visszafordulok a 400 ft os benzinárrak mellett plussz a pályamatrica,vagy bevállalom a 30-100e ft büntetést.
      A kisfiam egészsége mindennél fontossabb !igy vállaltam a rizikót az idegességet nehogy lebukjunk.Egy nem időbe bejelentett smogriadó határozat miatt,mert ha előző nap este a Tv-bemondja másnap Snogriadó el se indulok.Na de igy hogy beléptem Bp-re és akkor közlik mondjuk ugy hogy forduljak vissza!Na ennyit erről az ország rol!Aztán kérdezik mért van sok stresszes meg pánikbeteg Magyarországon!?
      Ennyit erről!Én megúsztam de ni van azokkal akik nem ?[url][/url]

    2. Kedves Mindenki!
      Ez a besorolás szerinti „kitiltás” megint csak a kis pénzü embereknek jelent gondot..
      Szerintetetek hány város ill országvezetőnek van piros ill fekete minősítésü autója???Ja megint csak a melóst szívatják, aki gürizni jár az autójával vagy azzal dolgozik.
      A páros-páratlan rendszerü kitiltásba bele estek a nagy kutyák is, mert nem mondhatták, jogy „kivéve a Gyevi bírót”…most viszont lehet szántani az utakat az aófizetők pénzéből vett luxus autókkal smik természetesen megfelelnek a zöld matrica követelményeinek….
      Aki meg dolgozna az autójával az veszítse el az állását és dögöljön éhen úgyis ez a cél…

    3. És haljak, éhen mert piros matricám van? Üllőn lakom Budapest üllői úton dolgozom. Vagy adjak az államnak még pénzt (100000Ft), hogy dolgozhassak. Remélem még hazafelé is meg büntetnek. Dupla gázsi. Két havibérem. Köszönöm Magyarország. Nem hogy az árokszélén nem hagynak, de még jól bele is döngölnek.

    4. Talán a Főpolgármester úrnak tenni is kellene valamit a felszálló por ellen, pénz beszedésen kívül!Az autósokról ezer bőrt húz le .Talán kevesebb utca nevet kell át nevezni és akkor marad az utakra is pénz . Az utakat locsolni kell és mindjárt kevesebb lesz a felszálló por .

    5. Azért némi türelmi idő lehet, hogy jogos, ha reggel hattól hirdették ki akkor hétkor még nem biztos, hogy tudják a népek.
      Mi este nem néztünk tévét, reggel nem hallgattunk rádiót, csak útközben hallgattam a híreket, úgyhogy pont akkor tudtam meg az egész szmogriadót amikor letettem az autót, hogy buszra szálljak. És ott láttam, hogy én már el se indulhattam volna…
      Pedig csak addig használom az autót amíg a gyerekeket elszállítom oviba-bölcsibe, utána buszra szállok. Ezt még nem is tudom hogy fogom megoldani. Tömegközlekedéssel minimum 40 perc az amúgy 10perces út. Remek.
      És este még meg kell kockáztatnom, hogy hazavigyem az autót a busztól. Remélem csak te fogsz megszámolni…

    6. Bármilyen színű matrica részt vehet a forgalomban, mert nem ellenőrzik, nem állítják ki a forgalomból őket és nem büntetik a szabályszegőket. Ma reggel, az M7 félpályás dugónál araszolva hat fekete és 13 piros matricást számoltam. A városban mégegyszer ennyit a Nagyszöllősi út – Petőfi híd – nagy körút – Váci út – Újpest Központ útvonalon. Miért is van tiltás, ha mindenki, még a hatóság is, nagy ívben tesz rá?