hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSzmogriadó: indokolt a riasztás, jogos a büntetés Budapesten

Szmogriadó: indokolt a riasztás, jogos a büntetés Budapesten

Nem javult a levegő minősége, november 17-én, csütörtök reggel 6 órától súlyos bírságokra számíthatnak a piros vagy fekete környezetvédelmi matricával autózók a fővárosban.


A szmogriadó riasztási szintjét már tegnap hajnalban kihirdette a főváros, ám minimális esély még volt arra, hogy azt eltöröljék, ha javul a levegő minősége. A légmozgás hiányát és a várost elnézve erre nemigen volt esély, s a főváros weboldala, a Budapestportál sem írt arról, hogy eltörölnék a riasztást. A hajnali baglyok fél háromkor már láthatták: valóban érvényben marad a szmogriadó szigorúbb fokozata, amikor a nem közösségi célokat ellátó, piros vagy fekete környezetvédelmi (ez a rendszámra tett szögletes fajta) matricás járművek Budapest közigazgatási határán belül (az M0-autóút, valamint a Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő forgalmával érintett útszakaszok kivételével) tilos autózni. Aki mégis megpróbálná, az 30-100 ezer forintos bírságra számíthat!
[BANNER type="1"]
Noha a korlátozás az elavult, zömében katalizátor nélküli autókat sújtja, mivel a légszennyezésért jelentős mértékben a részecskeszűrő nélküli dízel autók felelősek, az ilyen járgányok használatát is ajánlott mellőzni, illetve a főváros vezetése mindenkit felkér, hogy amennyiben teheti, az egyéni helyett válassza a tömegközlekedést.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Talán rendes fizetések mellett környezetkímélő autókat vettünk volna. A Bkv-nak is fontosabb volt a Nokiás doboz, mint a buszok cseréje, sőt Ganz országában Combino villamos kellett mintegy 40 milliárd forintért. Az én szabályozott katalizátoros autóm is piros plakettes, mert 1992 kiadásu. A 21-es busz mellett az autómat sem látni, nemhogy a füstjét

  2. Sokkal igazságossabb volt a páros-páratlan rendszer.
    Most csak a csóringer nem autóthat még akkor sem ha az a munkaeszköze…. Ergo: elveszti a munkahelyét, lényeg, hogy az agyon finanszirozott és onnan ellopot pénzektől gazdagabb öreg lepukkadt buszok szennyezhetik a levegőt .
    Mellékesen az „öreg suzukikon” és sok egyéb más piros-fekete emblémás autón VAN KATALIZÁTOR és még sem lehet használni őket. Vajon miért????

  3. A szmogért az a felelős, aki a lakosságot mély szegénységbe taszította. Az emberek minden szeméttel fűtenek, ez az esti levegőn jól érezhető. A gáz megfizethetetlen.A BKV buszai után nem lehet menni, mert nem látunk a füsttől. Vidéken az idióta nyugdíjas levelet éget, ami a köddel keveredve igazi lemoshatatlan álcázó elegyet képez. Az erőszakkal szocializáltak, a megélhetési politikusaink olcsó szavazói olyan kábel szigetelés leégető fesztiválokat tartanak, hogy 60km távolságról is láthatóak voltak a Salgótarján környéki hegyekről. Az autók korlátozása egyetlen célt szolgál, az amúgy is haldokló ország teljes megbénítása, aki tudna dolgozni az se menjen. Vegyen fel hitelt, vigye a bank a házát, adósodjon el három generációra visszamenőleg. Aljas terv egy kis epizódja ez.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek