Vélhetően a premier után többet tudunk majd a technikai részletekről
A Dubai International Motor Show rendezvényen nagy érdeklődést váltott ki a tajvani Luxgen a villanymotorral hajtott egyterűvel, a hétszemélyes Luxgen7 MPV modellel. A lítium-ion akkumulátorokról táplált 150 kilowattos egység maximális nyomatéka 265 Nm, és városi forgalomban, 40 km/órás sebesség körüli tempónál mintegy 350 km a hatótáv. Ha szükséges, akkor az autó nagyobb dinamikára képes, 0-100 km/órára 8,6 másodperc alatt is felgyorsulhat. Mindezt egyébként azért mondtuk el, mert nagy valószínűséggel ezen elektromos hajtáslánc található a legújabb Luxgen fejlesztésben, amely a Neora nevet viseli – állítólag a szó a „new era átirata. Sajnos egyelőre nincs sok információ a négyajtós járműről, amelynek fejlesztésében a Luxgen partnerei, a kínai Dongfeng, valamint az okostelefonjairól ismert HTC is részt vesz – utóbbi vélhetően a telematikai feladatokkal kapcsolatban érintett. A Luxgen Neora Concept bemutatójára április 19-én, a Sanghaji Autószalonon kerül sor.
[BANNER type="1"]







