hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTáskába hajtogatható gyerekülés a Volvótól

Táskába hajtogatható gyerekülés a Volvótól




Kereken fél évszázada foglalkozik az utasbiztonságon belül a gyerekek biztonságával a Volvo, most pedig olyan forradalmi gyerekülést mutat, amire minden szülő, nagyszülő, illetve gyerekeket rendszeresen szállító autós felkaphatja a fejét. Végre nem kell sakkozni a nagy és nehéz gyerekülésekkel utazás, autócsere, vagy akár a csemeték nagyszülőkhöz passzolása során. A Volvo legújabb gyerekülése ugyanis egy táskába összehajtható, használatakor pedig felfújható, sőt az ülés a beépített kompresszorral – mindössze 40 másodperc alatt – önmagát képes felfújni, akár Bluetooth-kapcsolaton keresztül adott parancsra is.

Táskába hajtogatva a mérete mindössze 45 x 50 x 20 cm, hátunkra is felvehetjük, tömege mindössze 5 kg, tehát a fele sincs a ma megszokott gyerekülésekének. A csemetét menetiránynak háttal fordítva tartja – ugyanis a Volvo kutatásai szerint ez a legbiztonságosabb utazási mód, a nyakra így kisebb terhelés nehezedik egy baleset során.


[kepallobal=323378]Színes, mosható, cserélhető betétekkel tehető egyedivé[/kepallobal]
Az új ülés tervezője Lawrence Abele, a Volvo Los Angeles-i Tervezési Központjának designmenedzsere, az ülés tervrajzain dolgozva két gyermekére gondolt. „Számomra mindig is elsődleges szempont volt a gyerekek biztonsága. Amikor a két kicsivel külföldön éltünk, állandóan repülőterek és taxik között vonszoltuk a terjedelmes gyermeküléseket. Sokunknak komoly próbatétel kisgyerekkel utazni, így bármilyen, a szülők életét megkönnyítő segítség nagyon jól jön.”


A felfújható ülés anyaga egy speciális textil, az úgynevezett varrás nélküli szövet. „Felfújva ez az anyag nagyon erős, és különösen nagy belső nyomást is elbír. A hajózásban elég elterjedt ez a technológia, eredetileg pedig a hadsereg fejlesztette ki felfújható repülőgépekkel kísérletezve” – mondta Maria Hansson, Volvo Los Angeles-i Tervezési Központjának projektmenedzsere.


A forradalmi gyerekülés piacra kerüléséről, illetve áráról egyelőre sajnos nincsen információ, a képeken látható – természetese Isofix-csatlakozós hevederekkel rögzíthető – modell még prototípusnak számít.
[BANNER type="1"]

A Volvo 50 évre visszatekintő gyermekbiztonsági fejlesztéseinek mérföldkövei


  1. 1964 – Az első gyerekülés prototípusa. Az ötletet az adta, hogy az űrhajósok is a menetiránynak háttal rögzítve utaznak. A legelső gyerekülés prototípusát Bertil Aldman fejlesztette ki, aki eredetileg orvos volt, majd a Chalmers Műszaki Egyetem közlekedésbiztonsági professzora lett. A Volvo Cars szorosan bevonódott a fejlesztésbe és a tesztelésbe, amelynek eredményeként jött létre a PV544 gyermekülés prototípusa.
  2. 1967 – Átfordítható első utasülés speciális gyermek-háttámasszal. Az első megvásárolható gyerekülés az átfordítható első utasülés volt. Kiegészítésként kipárnázott háttámasszal és biztonsági övekkel látták el, amelyek biztonságosan rögzítették a menetiránynak háttal utazó gyereket. Ezt a megoldást az akkor bevezetett Volvo Amazon tartozékaként árusították.
  3. 1972 – A Volvo első menetiránynak háttal rögzíthető gyerekülése. A menetiránynak háttal elhelyezett gyereküléseket úgy tervezték, hogy alátámasszák a nyakat és nagyobb területre terítsék szét a frontális ütközés által keltett erőket. A frontális ütközések a leggyakoribb és rendszerint a legsúlyosabb behatással járó helyzetek.
  4. 1976 – A világ első ülésmagasítóját a Volvo gyártotta. A három-négy éves kor feletti gyerekek már a menetiránnyal szemben utaznak a hátsó ülésen, övvezető ülésmagasítón a szabványos biztonsági övvel rögzítve. A Volvo Cars biztonsági irányvonala szerint a gyerekeknek mindaddig ülésmagasítót kellene használniuk, amíg el nem érik a 140 centiméteres testmagasságot vagy a 10 éves kort. Ülésmagasítóban utazva 75%-kal alacsonyabb a kockázata annak, hogy a gyermek megsérül, mintha becsatolás nélkül ülne a hátsó ülésen.
  5. 1990 – A világ első integrált ülésmagasítója. Az első integrált ülésmagasítót a Volvo 960 hátsó ülésének közepébe építették, leleményesen le- és kihajtható változatban. A hátsó ülés két szélén beépített, felhajtható, két gyereküléses változat először 1995-ben jelent meg a Volvo S40 modellben.
  6. 1999 – A világ első, menetiránynak háttal rögzített Isofix ülése. A világ első szabványosított, autóba integrált Isofix-berendezése valójában két, menetiránynak háttal elhelyezett gyerekülés egyben. Mindkét ülés – egy a csecsemőknek, egy pedig a négy évnél fiatalabb kisgyermekeknek – ugyanabba az Isofix-keretbe illeszthető.
  7. 2007 – A világ első kétállású, integrált ülésmagasítója. A kétállású integrált ülésmagasítót a Volvo V70 kombiban vezették be. A két állás kétféle ülésmagasságot biztosít, ennek köszönhetően a biztonsági öv megfelelően felfekszik függetlenül a gyermek testalkatától. Az ülésmagasítóhoz illeszkedik a gyermekre állítható biztonsági öv és a biztonsági öv terheléskorlátozója.
  8. 2014 – Felfújható gyerekülés koncepció. Az egyelőre még a fejlesztés fázisánál tartó innováció könnyen behelyezhető az autóba, ugyanakkor egy kis táskában is elfér, ha éppen nem használják. Ezt azt jelenti, hogy ez az ülés könnyen áttehető egyik autóból a másikba, a repülőutaknál vagy más utazás során pedig elfér a kézipoggyászban.


Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular