hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTavasszal új Suzuki jön a hazai piacra

Tavasszal új Suzuki jön a hazai piacra




Tavaly ősszel, a Frankfurti Autószalonon debütált a turbómotort és mikrohibrid verziót is tartogató Suzuki Baleno, ami a Swift és a frissítés előtt álló SX4 S-Cross közti minimális űrt hivatott kitölteni. Bár a fontos alsó-középkategóriába, vagy más nézetek szerint a szintén fontos szegmenst jelentő nagyméretű kisautók közé érkezik, borítékolható, hogy nem lesz akkora siker, mint az eredeti SX4 volt. Ez ugyanis nem itthon, nem Esztergomban, hanem Indiában fog készülni. [BANNER type="1"]



Márpedig nem hazai gyártású Suzuki a magyar piacon még nem lett igazi sláger. Ennek persze nem az az oka, hogy a magyar ember leginkább a magyar terméket szereti megvenni, hanem az, hogy a hazai olcsóbb, jobb ár/érték arányú lehet. A Suzuki persze így is erős a piacon: tavaly a magánvásárlók körében a legnépszerűbb volt az új Vitara, idén januárban pedig abszolút értékben is utóbbi bizonyult a legkelendőbbnek, nem mellesleg márkaszinten is a Suzuki értékesítette a legtöbb autót. Aki a Balenóra kíváncsi, információink szerint tavasztól hazánkban is megkaphatja.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. „Márpedig nem hazai gyártású Suzuki a magyar piacon még nem lett igazi sláger. Ennek persze nem az az oka, hogy a magyar ember leginkább a magyar terméket szereti megvenni, hanem az, hogy a hazai olcsóbb, jobb ár/érték arányú lehet.” Ez önmagában gyászos!!4 Minden nemzetnél a gazdaság főmotorja, hogy saját tervezésű/gyártmányú terméket vesznek… Németek, Lengyelek, Hollandok….Stb Túlmutatóan a Suzuki a büdös életben nem lesz magyar termék, attól mert a japán Osamu Suzuki Úr úgy döntött, nyit egy termelőegységet nálunk s meglovagolja ama korcs paradigmarendszert, hogy a „”rendszerváltás”” után rá lehet rabolni a hazai piacunkra, s az akkori törvénykezési mechanizmusok adta lehetőséggel élvén a kiszolgáltatott ,olcsó, jól képzett munkaerőnket kizsákmányolja!!! SZAKÍTSUNK KÉREM TISZTELETTEL AZON TÉVES ÍDEÁKKAL, NÉZETEKKEL, HOGY MAGYAR TERMÉK MÁR AZ IS, HA ÁTREPÜL LÉGI SZÁLLÍTÁS KERETÉBEN A LÉGTERÜNKÖN EGY ÁRU AZ MÁR MAGYAR!!! Mert már ide lett szétvágva a nemzettudatunk!!! Ezért remegnek a Jobbiktól is, mert a gazdaságszabályozási intézkedések, és a gazdaságfejlesztési források kiosztása is merőben megváltozna s a magyar gazdasági szereplőket/ termelőket,/ gyártókat támogatnák, hoznák előnybe nem a gusztustalan -tisztelet a kivételnek- külföldi multicégeket!! A Suzukival meg még ha relevánsan Magyar is lenne, s ha ilyen minőséget vonultatna föl, akkor sem venném!- De ez családi+ ismerősi tapasztalatok égisze alatt megszületett szuverén vélemény…

  2. Jó a szerző meglátása, a régi Baleno, a Liana és a Kizashi sem produkált jelentős eladásokat itthon. Talán majd ez az autó változtat ezen.

    Ha már India szóba került, muszáj megosztanom egy meghatározó autós élményemet, amit tegnap szereztem. Régóta követem a Tata pályafutását, így ismerem a típusaikat, de egyszerűen letaglózott, amikor az utcán sétálva egy Tata Ariába botlottam, N-es rendszámmal(!). Ismeri valaki?

    [url]https://www.google.hu/search?q=tata+aria&client=opera&hs=0bM&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwifsrn1-IDLAhVKw3IKHcPOAssQ_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

    Egy viszonylag kihalt utcában állt(nem írom le, melyik városban), úgyhogy több se kellett – fotó minden irányból….Az autós egzotikumokat én mindig is zabáltam, úgyhogy nagyon kedvemre való volt ez is. Kissé bumfordi, kissé esetlen autó(4×4-es), de arra jutottam, hogy India sincs már nagyon lemaradva…Nekem nagyon bejött, igazi ínyencfalat volt.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular