hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTaxis demonstráció bénítja délután Budapest közlekedését

Taxis demonstráció bénítja délután Budapest közlekedését

Sok a taxis, jelentős az árverseny, sokak szerint egyre kevésbé lehet megélni a személyszállításból, ezért ők a mostaninál szigorúbb szabályzást, fix tarifát szeretnének.


November 2-án, azaz ma délután 13 órai kezdettel forgalomlassító demonstrációt tart Budapesten a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete. Mintegy 1000 autó, illetve taxis gyülekezik már déltől a Hungexpo II. kapujánál, az Albertirsai úton, hogy onnan a 13:00 órától a Budapest X., Albertirsai út – Budapest XIV., Kerepesi út – Budapest VII., Rákóczi út – Budapest V., Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó utca – Erzsébet híd – Budapest I., Attila út –
Krisztina körút – Alagút utca – Clark Ádám tér – Széchenyi lánchíd – Budapest V., Széchenyi
István tér – József Attila utca – Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út – Váci út – Budapest XIII.,
Dózsa György út – Budapest VI., Dózsa György út útvonalon haladjanak végéig 16:00 óráig. A demonstráló taxisok közül tízen menet közben kiválnak, ugyanis a Városház utcában a delegáció néhány küldöttje 13:30 órakor petíciót kíván átadni Tarlós István főpolgármester úr részére.

Már most biztos, hogy a Nyugati téri felüljárót le fogják zárni, hogy ott két sávban vonulhasson át az ezer taxi, de máshol, például a Kerepesi út-Hungária körút, valamint a Rákóczi út-Erzsébet körút csomópontjában is lehet időszakos forgalomkorlátozásra számítani. Az ezer taxi ugyanis mintegy 5 kilométer hosszú kocsioszlopot jelentene, ám mivel egészen az Alagút utcáig két oszlopban haladnak majd, fele ilyen hosszú kígyóként kanyarognak majd a demonstrálók, akik 2012. január 01-től életbe lépő fővárosi taxis rendelet-tervezet általuk vélt hiányosságai, valamint az érdekegyeztetés hiánya miatt bénítják majd Budapest közlekedését.
[BANNER type="1"]
A Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete értesülései szerint az új rendelet értelmében január 1-től az időszakos műszaki vizsgákon a taxisok adó- és cégpapírjait is ellenőriznék, 5 évnél idősebb autót nem lehetne taxiként forgalomba helyezni, meghatároznák az így használt autók méretét és felszereltségét, kötelezővé tennék a bankkártyás fizetés lehetőségét és a navigációs berendezést, valamint az azon alapuló címkiadást is. Szigorodnának a taxik emissziós előírásai is, 2013-tól csakis legalább Euro3-as, 2015-től Euro4-es, 2020-tól Euro5-ös autókkal lehetne taxizni. Valljuk be, ezek azért nem földtől elrugaszkodott igények és voltaképpen pont a szakszervezet követelései, azaz a létszámcsökkenés felé vezetnének. A taxisok most ugyanis a jelenleg Budapesten túlzottan magas, mintegy 5800 autós taxiszám legalább 1000-1500 autóval apasztását és a sokak szerint túlzottan alacsony viteldíjak fix tarifával kiváltását szeretnék elérni. A fővárosnak 2004 óta lenne lehetősége a viteldíjak megállapítására, ám azt eddig nem tette meg, hanem helyette hagyta a piaci verseny árcsökkentő hatásának érvényesülését.


Mivel a városvezetés és a taxisok szakszervezete egyetért abban, hogy túl sok a taxis Budapesten, kicsit értelmetlennek tűnik a felvonulás, mindenesetre lesz és várhatóan annak következtében jelentős dugó is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Pont le…om az egész bagázst…
    Piacgazdaság van, ha az egyiknek megéri ( ahogy mostanság hírdetik ) 150 Ft-os km díjért akkor a másik gondolkodjon el, hogy mit csinál rosszul, vagy ne legyen annyira éhes, hogy 250-280 Ft alatt ki sem megy az utcára. Ha túl sokan vannak, majd tisztul a szakma, és kevesebben lesznek.
    Azért gondolkodjanak már el, hogy a teherfuvarozók ( kisteherrel ) a seggüket a földhöz vernék örömükben ilyen tarifának a kétharmadáért, vagy feléért ! Senki ne mondja,hogy kevesebb a költségük.
    Ha nem bírja menjen el dolgozni, de ne sírjon.
    Amit lehet csinálni :
    1. Pofát alapba, és dolgozni.
    2. Elmenni máshova ha nem tetszik a rendszer

    Egyet nem lehet :
    Dumálni, sírni, mert nem hajlandóak változtatni, vagy lemondani a mézesbödönről, és ezért minden eszközzel lehetetlenné tenni mások életét, ezzel próbálva nyomást gyakorolni a vezetésre.

    Uff.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek