Te adnál 25 millió forintot ezért a háromkerekű BMW-ért?

    0
    1
    Magáért beszélnek a a Használtautó.hu egyik legérdekesebb jelenlegi hirdetésének fotói. A tárgy ugyanis egy 14 lóerős, 18 newtonméter forgatónyomatékkal rendelkező, háromkerekű BMW, amelyet kereken 25 millió forintra tart a jelenlegi tulajdonosa. Természetesen ilyen paraméterekkel rendelkező modellt 2023-ban nem árul a BMW,

    a szóban forgó autó egy 60 évvel ezelőtt készült Isetta.

    Hozzá kell azonban tenni, hogy nem csak a 21. században lenne idegen a BMW-univerzumban egy ehhez hasonló népautó, a modell 1955-ös megjelenésekor is kakukktojás volt a gyártó kínálatában ez az eredetileg olasz apróság. Az 503 és 507 luxusmodellek gyártása ugyanis veszteségesre jött ki az ’50-es években, a motorkerékpárok iránti érdeklődés csökkenésével a bajor gyártó a csőd szélére került. A megoldás háttértörténete legalább annyira hihetetlen, mint maga az autó: egy elsősorban hűtőgépek gyártásával foglalkozó olasz cég prototípusát vásárolta meg ugyanis a BMW, majd sorozatgyártásba vitte. A prémium termékeknek kedvezőtlen gazdasági helyzetben az aprócska népautót úgy vitték, mint a cukrot, hiszen mindösszesen 3 liter üzemanyagot igényelt 100 kilométerenként. Mindehhez egy 0,25 vagy egy 0,3 literes, egyhengeres erőforrást alkalmaztak, ezek karosszériaváltozattól függően egy vagy két hátsó kereket hajtottak. [BANNER type="1"] A szóban forgó, eladó Isetta hátul egyetlen kerékkel, ám az erősebbik motorral rendelkezik, és – amennyiben igazak a hirdetésben leírt adatok – mindösszesen 563 kilométert futott. További különlegessége, hogy az autó orra nyílik ki ajtó gyanánt, illetve, hogy 2,36 méteres hossza és 1,38 méteres szélessége ellenére eredetileg kisebb családok is vásárolták.