Teljes alakos képen egyelőre csupán felülről láthatjuk az új Skoda Superbet. Ez még kellően titokzatos
Újabb gyári képek jelentek meg a jövő hét kedden, azaz február 17-én debütáló új Skoda Superbről. Már teljes alakos képen is láthatjuk – felülnézetből. Így még mindig csak sejteni lehet, hogy a műszerfalával és rajzon már megmutatott, a Volkswagen Passat B8-cal közös, természetesen moduláris platformra épülő, elődjénél 20 centiméterrel hosszabb, 8 centivel nagyobb tengelytávolságú, ám mintegy 75 kilogrammos tömegcsökkentést hozó nagyautó miként fog kinézni.
A menetfény mindenképp ledes lesz a cseh üvegcsiszolókra emlékezni kívánó fényszórókban, opcióként sanszosan a tompított és a reflektor is az lehet
Műszakiságáról már az ugyancsak a gyártó által közzétett maszkolt fotók megjelenésekor is egészen sokat tudtunk, most pedig az lett publikus néhány részlet- és a teljes alakos felülnézeti kép mellett, hogy az új Superb a márka új formavilágát, „a tökéletesen kidolgozott részletek korszakát hozza.
[BANNER type="1"]
A Skoda közleménye szerint „az új Superb megjelenését elejétől a faráig letisztult geometriai formák, markánsan körvonalazott felületek, plasztikusan kiformált alakzatok és elegáns vonalvezetés jellemzi. A fényszórók kristályüvegeket hivatottak idézni, hangsúlyos háromdimenziós formáikkal a tradicionális cseh üvegcsiszoló mesterségre kívánnak utalni, továbbá markáns és egyedi stílust adni.
Krómlamellás hűtőmaszkot várhatunk az új Superben (is)
A 2001-ben megjelent, 2008-ban második generációjába lépett Superb eddig (egészen pontosan 2015. január 31-ig) 700 ezer példányban talált gazdára, a harmadik nemzedék február 17-én Prágában debütál. Ott leszünk, jövő héten már minden részletével megmutathatjuk a Skoda legújabb zászlóshajóját.












A Jaguárnál biztosan örülnek neki , hogy a nehezen megszületett első lámpa nappali menetfény dizájnt lenyúlták tőlük . Igazán ötletes megoldással rukkolt elő mindkettő cég …