kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapTerepezés a Várkert Bazárban - bírta a próbát az új Discovery

Terepezés a Várkert Bazárban – bírta a próbát az új Discovery

Akármilyen fura, de már 27 éves modell a Land Rover Discovery. Talán mindenki ismeri első kiadását, amihez már egyáltalán nem hasonlít az új.




Leírva furcsa látni, de már 27 éven is túl van a Land Rover Discovery, 1989 őszén debütált, eddig 1,2 millió példányban készült, idén pedig úgy lépett ötödik generációjába, hogy minden eddiginél nagyobb lett. Továbbá elődjénél akár 450 kilogrammal könnyebb. Igaz, ebben az is szerepet játszik, hogy alapmotorja már nem 6, hanem csak 4 hengeres. De ha nem számolunk a downsizinggal, akkor is leadott mintegy 350 kilogrammot. Egyebek mellett azért, mert már nem alvázas, hanem önhordó karosszériás. Minden eddiginél többcélú, amit úgy ért el, hogy terepképességeiből alig veszített, országúti menetjellemzői pedig javultak. Legalábbis a gyáriak szerint. Próbálni egyelőre csupán egy épített off-road pályán sikerült, nem máshol, mint a budai Várkert Bazárban.[BANNER type="1"]
Land Rover Discovery, 2017 - méretek















Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4970 2073 1846 2923* 1231/1137**




Pedig a Discovery most többet mozdult a divat diktálta országúti szabadidő-autók felé, mint eddig bármikor, már nem hagyományos terepjárónak, hanem többcélú járműnek mondja a gyár. Persze azért erőteljesen hű maradt a Land Rover márkanévhez, terepjellemzőivel mindenképp veri a konkurenciát, de minden egyébbel is ígéretes. Kezdjük a terepezéssel: alapáras a Torsen központi osztómű, amit opcióként felezős terepfokozat és aktív (zárható) hátsó differenciálmű egészít ki. Bár a terepszögek közül a 34 fokos első a korábbinál 2 fokkal szerényebb, a konkurens Volvo XC90-énél 10-zel komolyabb, ahogyan a hátsó 30 fokos terepszög és a 283 milliméteres hasmagasság is az összes vetélytársénál jobb. Egyértelműen kategóriarekorder a 90 centis gázlómélység is, amit opcióként vízmagasság-mérő is kiegészít – a tükrökbe épített szenzorokkal.





Kameraképből is bőségesen kaphatunk, az autó minden oldalát láthatjuk a központi kijelzőn, ami nemcsak parkoláskor, hanem terepezéskor is jól jön. Nem kell kihajolgatni az autóból, mindent láthatunk bentről. Márpedig a Discovery belsejében jó lenni. A márkától megszokott szögletes, de azért kellően kerekített formák, akár finom bőrbe csomagolva, de a látott szövetkárpitok is barátságosak. Ahogyan az is, hogy az utastér akár 7 teljes értékű ülést ad, a leghátsó sorban is Isofix-csatlakozókkal, de utóbbiakból a jobb első ülésre is jutott. Luxus bőséggel szerepelhet, az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futómű légrugózással is kérhető, az ülések akár távirányításra is síkba dönthetők. Nem csak a csomagtér felől, hamarosan akár okostelefonos applikációból is. Elektromos az osztott, lehajtható alsó részével 300 kilogrammos teherbírású csomagtérajtó mozgatása is, pedig maga az ajtó műanyag. A terepezést alacsony sebességű 2-30 km/órás sebességszabályozó segítheti, az autópályázást pedig távolságtartós tempomat, meg persze holttérfigyelő.




Land Rover Discovery, 2017 - műszaki adatok




















































































2.0 TD4 2.0 SD4 3.0 TD6 3.0 Si6
Emissziós norma Euro 6 6/24
Hengerűrtartalom [cm3] 1999 2993 2995
Hengerek/szelepek száma 4/16 6/24
Váltófajta/-fokozat automata/8
Teljesítmény [LE (1/min)] 180 (4000) 240 (4000) 258 (3750) 340 (6500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 430 (1500) 500 (1500) 600 (1750-2250) 450 (3500-5000)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,5 8,3 8,1 7,1
Végsebesség [km/h] 180 194 209 209
Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 6,0-6,3 6,3-6,5 7,2 10,9
CO2-kibocsátás [g/km] 156-159 165-171 189 254
Saját tömeg [kg] 2105 2115 2230 2155
Megengedett össztömeg [kg] 2870-3090 2940-3025 3050-3070 2990-3130




De vajon mi mozgatja a Discoveryt? Alapesetben a Jaguar-Land Rover 2,0 literes Ingenium dízele. A 180 lóerős alapverziót csak egy, míg a 240 lóerőset már kettő, egy változó geometriájú kisebb és egy fix nagyobb tölti, hogy összesen 240 lóerőt kapjunk tőle. A kínálat legütősebb motorjának a 3,0 literes, hathengeres TD6 ígérkezik a maga 600 newtonméterével, de ne feledjük, az erősebbik 2,0 literesben is van 500. Még utóbbitól is elmarad a 3,0 literes kompresszoros Si6, ami persze 340 lóerejével és 7,1 másodperces 100 km/órára gyorsulásával szintén tekinthető csúcsmodellnek, ára egyébként pontosan a 3,0 literes dízelével egyező.
Land Rover Discovery, 2017 - alapárak (Ft)





























































2.0 TD4 S 15 982 000
2.0 TD4 SE 16 511 000
2.0 TD4 HSE 17 737 000
2.0 TD4 HSE Luxury 15 689 764
2.0 SD4 S 17 295 000
2.0 SD4 SE 18 023 000
2.0 SD4 HSE 19 249 000
2.0 SD4 HSE Luxury 21 437 000
3.0 TD6 SE 18 697 000
3.0 TD6 HSE 19 922 000
3.0 TD6 HSE Luxury 22 112 000
3.0 TD6 First Edition 25 209 000
3.0 Si6 SE 18 697 000
3.0 Si6 HSE 19 922 000
3.0 Si6 HSE Luxury 22 112 000




A Discovery árlistája 18 ezer forinttal 16 millió forint alatt indul, a jelenlegi legdrágább változat a csakis a 3.0 TD6-ból elérhető First Edition a maga 25 millió forintos árával, ebbe viszont gyakorlatilag minden extrát belezsúfoltak. Így aztán az akár karkötős, vízálló okoskulccsal is nyitható Discovery nem csupán minden konkurensénél stílusosabb, tágasabb és jobb terepképességű, nem is drágább náluk. Az első röpke próba után nagyon meggyőző, de azért hamarosan egy alaposabb tesztben is ki kívánjuk vesézni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek