Az USA-ban a lakosság leszavazta a Tesla Model S rendőrautót, Luxemburgban viszont idén állították szolgálatba, várhatóan nem jut hasonló sorsra
Nem csak idehaza borzolja a kedélyeket az, ha az állam olyan beruházásokat eszközöl, ami nem tetszik az adófizető polgároknak. Tavaly az Egyesült Államokban feltűnt egy Tesla Model S a rendőrségi flottában, amelyre sokan felhördültek, vélhetően a Tesla nem szerény ára és korlátozott hatótávja miatt. Ám ennek ellenére a Teslát egy másik, olcsóbb villanyautóra cserélték, i3-as BMW-ket kaptuk a zsaruk, persze jóval alacsonyabb beszerzési árral.
[BANNER type="1"]
Egyes országok viszont jóval kisebbek, mint az USA egyes tagállamai, így Luxemburg szintén beruházott egy Tesla Model S-re. A távolság nem lehet kifogás, hiszen az egész ország egy 57×82 km méretű téglalapban elfér, így a miniállam akár körbe is autózható egyetlen feltöltéssel. A helyi kormányzat egyébként azt tervezi, hogy az állami tulajdonban lévő intézmények járműparkja legalább 10 százalékban hibrid vagy elektromos modellekből álljon. A Tesla az RTL.lu információi szerint 100 ezer euróba, azaz bő 30 millió forintba került az államnak.





100.000 euró nem sok egy Tesláért.
Amúgy meg nem hiszem hogy ez lenne a legdrágább autójuk, valszeg a rendőrszinezésű X6M amit néha láttam náluk nem volt sokkal olcsóbb 🙂
[url]http://up.autotitre.com/e07b57f4ee.png[/url]