hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTetővel vagy tető nélkül? Mindenhogy látható a Corvette Cabrio

Tetővel vagy tető nélkül? Mindenhogy látható a Corvette Cabrio

Már nincs több titok, nem Genfben, hanem az interneten láthatjuk először a Corvette kabrióját.


Eddig csak skiccen, illetve különféle rajzokon, legfeljebb nem gyári spekulációs képeken láthattuk az idén 60 éves Corvette legfrissebb verziójának, a Stingray utónévvel Detroitban debütált kupénak a kabrióját. Úgy tudtuk, hogy az a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni. Részleteivel valóban ott, ám fotókon, pontosabban két fotón már most látható a Corvette Stingray Convertible.[BANNER type="1"]



Annyi újdonságot tudunk róla elmondani, amennyit látunk az autót nyitott és zárt tetővel, azonos, „háromnegyedes szembőli szögből mutató két fotón. A vászontető színárnyalata az üléskárpitokéval egyező, vélhetően több színben is választható lesz. A forma azonban kupéként mintha ütősebb lenne. Sebaj, motorjával ugyanazt tudhatja tető nélkül is a Corvette, nevezetesen 450 lóerőt és 610 Newtonmétert préselhet ki 6,2 literes V8-asából, mely által a hátsó kerekeit 7 fokozatú kézi vagy 6 fokozatú automata váltón keresztül hajtó, tengelyei között 50:50 százalékos tömegelosztású vászon- vagy nyitott tetős Corvette is 4 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/órára. Ráadásul állítólag Európában is piacra lép, így a nyáron akár a Balaton partján is bármelyik diszkó parkolójának sztárja lehet.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek