hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTilosba hajtott a vasúti átjáróban, ez lett a vége

Tilosba hajtott a vasúti átjáróban, ez lett a vége

Csak anyagi kár keletkezett, bár történhetett volna sokkal nagyobb baj is.


A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség számolt be egy szokatlan esetről, amely nemrég jutott el az ítéletig. Az eset egy Nissan Micrát vezető női sofőrrel történt meg még március közepén, aki Komáromban, egy vasúti átkelőnél figyelmetlenül járt el.
Negyedikként érkezett az átkelőhöz, ahol a sorompó ugyan felnyílt, de a fényjelzés továbbra is tilosat mutatott. A kocsisor ennek ellenére – nyilván szabálytalanul – megindult, a Micra vezetője azonban későn indult el, és az újra lezáródó sorompókar a csomagtartójára csukódott. A síneken eközben már jött is a következő vonat, és a sofőr csak úgy tudta elkerülni az összeütközést, hogy a sorompó karját letörve kitolatott a kereszteződésből.
A hölgy ezek után bejelentette az eseményt, és a helyszínen maradt – alighanem ezért is úszta meg 225 ezer forintos pénzbüntetéssel. Ám ez is elkerülhető lett volna, ha a szabályoknak megfelelően kivárja a fényjelző szabad jelzését.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek