hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapTöbb mint ezer Alfát várnak hétvégén Zánkára

Több mint ezer Alfát várnak hétvégén Zánkára

Hazánkban először a most szombaton, Zánkán megrendezésre kerülő AlfaCity márkatalálkozón lesz látható a vadonatúj Giulia.




Jövő héten már magunk is vezethetjük az új Alfa Giuliát, hétvégén pedig bárki megtekintheti. Ugyanis az Alfa Romeo vezérképviselete és az Alfa Amore internetes közösség Közép-Európa legnagyobb alfás találkozóján, a most szombaton Zánkán megrendezésre kerülő AlfaCityben mutatja be hivatalosan a nagyközönség számára.


A vadonatúj középkategóriás modellből egyszerre három példány is tiszteletét teszi a várhatóan több mint ezer Alfa Romeo részvételével zajló találkozón: két dízel változat mellett az 510 lóerős csúcsmodell, a Quadrifoglio is látható lesz, sőt a modellpaletta minden tagja képviselteti magát.
[BANNER type="1"]
Az AlfaAmore.hu által szervezett AlfaCity idén ünnepli tizedik születésnapját. Az elmúlt években rendre 800 fölötti autó és mintegy 3-4 ezer ember fordult meg a rendezvényen, idén az előzetes várakozások szerint több mint ezer Alfa Romeo és mintegy ötezer embert lát majd vendégül AlfaCity.



A programok között a Giulia bemutatója mellett sportversenyek, sárkányhajózás és jégszobrász show szerepel, majd a bemutató és a tombolasorsolás után Irie Maffia koncerttel zárul az egynapos rendezvény. Számos márkatalákozóval szemben a zánkai üdülőfaluban megrendezésre kerülő AlfaCity csak belépőjeggyel látogatható. További infók az AlfaAmore oldalán.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. jaj látom csalfika, itt is rettenetesen okos hozzaszólassal indítottad a komment szekciót 😀 fizet neked az AN a trollkodásért vagy önerőből vagy ilyen szinten szellemi fogyatékos? 😀

    egyébként ilyen hozzaszólásokat latva, nem latom értelmét a komment szekciónak.

  2. Viszont az általánosságban elmondható, hogy az Alfacityben nem veszélyeztet a sok vak és gyesgénlátó márkatárs mint egy Nissan-találkozón 🙂

    Nissant se kellett gyászolni pedig hogy betérdelt 15 éve, átvették szanálták, és most virágzik.

    Mondom hogy nem látnám jobb kezekben a legendás márkát, de 10 év mélyrepülés után jó látni egy valamire való modellt tőlük.

  3. Intike, nagyon vicces, ahogy itt megint durcázva rúgkapálsz, mint egy ötéves:) Minősítsen téged, meg mindenki mást is az, hogy másnak a felmenőit a szátokra veszitek, erre szót nem is vesztegetnék. Majd leszel szíves a kijelentésedet linkekkel bizonyítani, mert számtalanszor volt már arra példa, hogy nyilvánvaló tényeket tekintettél semmisnek. Nálad ez megszokott – a toporzékolás mellett persze:)

    Mindenki tudja itt, hogy mérhetetlenül tudatlan és ostoba vagy, ha olasz kocsikról valaki rosszat mer írni, akkor elküldöd a halál f*szára – ennyit tudsz. És erre újra és újra ráteszel egy lapáttal…Te tudod, öreg:)

  4. Gratulálok a hozzászólásodhoz…. Anyukád biztos nagyon nagyon büszke rád 🙂 „A legnagyobb, szinte már az űrből is látható méretű szemellenzőt hordó társaság.” Közben te valami BMW cikkre is akartál kommentálni?

  5. Gondolom, minden találkozó úgy végződik, hogy néhány klubtagot haza kell vontatni:)

    A legnagyobb, szinte már az űrből is látható méretű szemellenzőt hordó társaság. Most még ünnepelhetik az új jövevény Giulia megérkezését, de nemsokára majd gyászolhatják a céget:)

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek