hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTöbb új villanyautót ígér a WM Motor

Több új villanyautót ígér a WM Motor

Kínában is friss belépő a WM Motor, amely egyszerre több, széles körben elérhető villanyautót kínál 2018-tól. Azért van, ami sántít náluk.


A WM Motor nem azonos a szintén kínai szálakkal rendelkező W Motorsszal, sem az amerikai WM Motors nevű céggel vagy az olasz WM Motorival. A Kínában Weima néven debütált márkát a szintén kínai Geely egyik vezetője, Freeman Shen alapította, és ambiciózus tervekkel vázolta fel a jövőt. 2018-tól évi 50 ezer autó gyártásával számolnak még nem létező kínai üzemükben, amely 1 milliárd dolláros – közel 300 milliárd forintos – alaptőkéből épül.


[BANNER type="1"]
2018-tól mindjárt 3, sőt tulajdonképpen 4 új típus bemutatását ígéri a WM Motor, hiszen a „kötelező” SUV, valamint a négyajtós és kombi személyautók mellett egy egyterű is várható a márkától, persze mindegyik elektromos hajtással. Meglehetősen optimista tervek ezek egy semmiből előbukkant márka esetében, ilyen rövid határidővel, még úgy is, hogy mindegyik típus azonos alapokra épül. Már a gyártás 2018-as elindítása is kétségesnek tűnik, azt látva, hogy a SUV grafikája csupán egy ismert tömegmodell, a Mitsubishi Outlander sajtófotójának átdolgozásával készült.

Tibor
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek