kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapTöltőállomáson gyulladt ki egy Tesla

Töltőállomáson gyulladt ki egy Tesla

Nem csak a dízel autókat érintheti botrány, most a Teslánál fájhatnak a fejek, ugyanis egy autójuk a gyár töltőállomásán kapott lángra.


Rosszul indul 2016 a Teslának, ugyanis egy Model S a gyár által telepített Supercharger gyorstöltőn kapott lángra és égett porrá Norvégiában.


A villanyautó azt követően gyulladt ki, hogy tulajdonosa csatlakoztatta a töltőre, majd magára hagyta. Egyelőre nem tudni, hogy mi váltotta ki a tüzet, de vélhetően köze volt a töltéshez. Az már biztos, hogy a lángok az autóból, nem pedig a töltőből indultak ki, de a tűz konkrét okát még keresi a Tesla.
[BANNER type="1"]
A tűzoltást nehezítette, hogy ahhoz a lítium-ion akkumulátor robbanásveszélye miatt speciális oltóhabot kellett használni, egyes források szerint nem állt rendelkezésre elegendő abból. Egy biztos, az elvileg helyi emissziómentes, ám most mégis komoly károsanyag kibocsátást okozó autó porig égett. A régi szóviccet elsütve: por se’ maradt a Teslából.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A Tesla S 2013-óta van, a Nissan Leaf meg még régebben, az a pár év már letelt amiről te beszélsz, vagy szerinted mégis mennyit kellene várni? 30-at?
    A Lufi már kipukkant a VW konszernnél dízel csalási ügyben, ami gyakorlatilag európán kívül a dízel személyautó végét jelentheti.
    Pukkanni fog az a lufi később is amikor végleg temetik a dízelt majd rá hamarosan vagy együtt vele a benzinest is.
    Elkerülhetetlen az innováció és ezt a borsónyi agynál (Kempelen) nagyobbat birtoklók tudják is.
    Te azt hiszed hogy a Tesla akkumulátora az etalon?
    Tévedsz, van már jóval hatékonyabb is csak nem a piacon, például a Fordnak, akik a bevezetést lassítják nehogy a zsíros hasznot hozó benzin/dízel dugattyús szemetet a kukába kelljen dobni.
    Gyárts olyan nagyon könnyű anyagot ami nagyon szilárd olcsó, a piaci ára alacsony és nem ég úgy mint az acél.
    Olvasd el hogyan működik a Toyota Mirai.

  2. [i]Ez az embernek mondott valami a kiskampó a hazug nyelvére ne vegye annak a márkának a nevét aki pár év fejlesztéssel megalázta a nyomorult VW konszernt, a német überlószar prémiumtársaival együtt, a többszöreladomugyanaztaszarelavulttechnikát, koromokádó tüdőgyilkos mocskaival. [/i]

    Azért én nem nevezném ezt alázásnak, várjunk pár évet, hogy kiderüljön, lufi-e a Tesla, vagy tényleg a jövő, és valós alternatíva. Én egyelőre azt látom, hogy a marketingmunka jobb, mögötte, mint a tényleges innováció.
    Égni jobban ég, mint a VW-en, ezt már nem lehet elvitatni tőle. 😀
    Mindenesetre a szarrá égő Tesla az akkumulátoraival nem csak a tüdődet gyilkolja, és ennél az esetnél jó eséllyel több és veszélyesebb káros anyag került a levegőbe, mint amit egy mai német autó egy év alatt elereget.

  3. Hamarosan temethetik a VW-t a Kempelen szívügyét ha akkora bírságot kap Amerikában mint amiről írnak, utána Kína sem kér majd belőle, lehet hogy rákontráz, de Európán kívül többen is jelentkeztek rá, nem mintha rózsás lenne a helyzete pár bírságolni akaró európai állam szemében.
    A hazugság kibukott, most még az Audi név is jobban megjelenik a Porschéval karöltve az amerikaiak bíróságán át a köznép előtt.
    Pont úgy pofátlanul hazudnak, ferdítenek mint itt a korábban írt személy a kicsiturbo világáról.
    Alázkodhatsz te is a konszerneddel együtt mások előtt Kempelen jót fog tenni hidd el kicsit visszavesz a nagy arcodból.
    Ez az embernek mondott valami a kiskampó a hazug nyelvére ne vegye annak a márkának a nevét aki pár év fejlesztéssel megalázta a nyomorult VW konszernt, a német überlószar prémiumtársaival együtt, a többszöreladomugyanaztaszarelavulttechnikát, koromokádó tüdőgyilkos mocskaival.

  4. Én sosem voltam Tesla-rajongó, de mindig is elismertem. De még nem az igazi. Ha már kegytárgyaknál tartunk, meg imádkozásnál, azért te is vedd ki a részed belőle:

    [url]https://www.google.hu/search?q=audi+r8+burning&client=opera&hs=l8V&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwi35sKwhJPKAhUDliwKHc-HARUQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

    Audi – a minőség csúcsa…

    :)))

  5. Van minimum 20 remek felni csavar, ne izélj már. 😀
    s3000-nek felfűzetném kegytárgynak, minden nap imádkozhatna előtte. vascsi, csalfa(összes alteregojával), encore ministrálhatnának neki.
    Ima a szent kerékcsavar előtt.

  6. Amikor nemrég egy Tesla-tulajnál előjött az a bizonyos biztonsági öv-mizéria, példás gyorsasággal léptek Muskék. Korábban viszont már volt többször is ilyen tűzeset Teslákkal, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy ideje már csak a fejüket vakargatják és nem találják a megoldást. Nekem is gyanús volt, hogy egy néhány éve létező autógyár akar mindenki előtt járni, de látszik, hogy van még min dolgozni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek