300 milliós kutatás-fejlesztési beruházás valósult meg a 300 főt foglalkoztató Salgglasnál, jöhetnek a korábbiaknál erősebb, alumínium-szilikát ablakok Nógrádból
Az egyebek mellett még a Bentley autógyárnak is szállító salgótarjáni autóüveggyár, a Salgglas nemrégiben egy több mint 300 millió forintos kutatás-fejlesztési programot valósított meg. A fejlesztést 108 millió forinttal támogatta az Új Széchenyi Terv, a cég új autóipari termékek fejlesztését, valamint a gyártásukhoz szükséges kísérleti technológia kialakítását valósította meg, így jött létre egy új termék, az alumínium-szilikát üvegből készített autóipari üveg.
A furgonok „üveg az üvegben oldalablakainál a világ vezető gyártója a Salgglas
Az 1893-ban alapított Salgglas az első autóüveg-gyár volt hazánkban, s ma is az ország legnagyobb járműipari üveggyártója. A cég személyautókhoz és haszonjárművekhez készít különféle kivitelben oldal- és szélvédőüvegeket. Eddig mi sem tudtuk, ám közleménye szerint a Salgglas a világ vezető gyártója az úgynevezett „üveg az üvegben speciális terméknek, amelyet a furgonok, kisbuszok oldalüvegeként építenek be.
[BANNER type="1"]
A Salgglas Zrt. 300 embert alkalmaz, ezzel Salgótarján egyik legnagyobb foglalkoztatója. Az Új Széchenyi Terv „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása című pályázaton nyertes projekt a cég meglévő munkahelyeinek megőrzését is szolgálta, és a környék beszállítóinak foglalkoztatási helyzetét is javítja – áll a cég közleményében.






