Az Év Autója címre is esélyes mostani Mercedes-Benz C-osztály fejlesztésében, tesztelésében még segédkezett, kereken egy esztendeje szenvedett szerencsétlen síbalesetet Michael Schumacher
Egy évvel ezelőtt, 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet Michael Schumacher. Hiába viselt bukósisakot, az arra rögzített sportkamera miatt olyan szerencsétlenül ütötte be fejét, hogy agyvérzést kapott, kómába esett, majd műtétei után mesterséges kómában is tartották. Háromnegyed évnyi kórházi kezelés után kerülhetett otthonába szeptemberben – ahol gyakorlatilag egy magánkórházat rendeztek be számára.
Állapota kapcsán gyakorlatilag csak találgatások vannak. Sok az állítólagos „baráti pletyka, amelyeket rendszerint egy-egy szűkszavú, keveset mondó közlemény cáfol. Legutóbb például a szintén tolószékben élő, egykori F1-pilóta Philippe Streiff számolt be arról, magát a család és a Schumacher-családdal valóban jó viszonyban lévő Gérard Saillant orvos barátjaként beállítva, hogy Schumi már ébredezik, családtagjait felismeri, szemével kommunikál, ugyanakkor memóriazavarai vannak, s a tolószékből sem tud felállni. Streiff szerint az orvosok azon dolgoznak, hogy mankóval lábra tudjon állni, hiszen gerincvelője nem sérült meg.
[BANNER type="1"]
Sabine Kehm, Schumacher menedzsere a Reuters számára adott interjújában cáfolta Streiff információit és azt is, hogy a család vagy akár orvos barátjuk, Gérard Saillant kapcsolatban állna vele. „Ezt a riportot nem erősíthetem meg. Csak annyit mondhatok, hogy nem tudom, Streiff úr honnan vette az információit, mivel nem áll velünk kapcsolatban, és soha nem is állt” – nyilatkozta a menedzser. Schumi állapota kapcsán gyakorlatilag a korábbi közleményeket ismételte: „Sok időre van szükségünk. Hosszú időbe telik majd és egy nehéz harc lesz… A helyzet súlyosságához képest javult az állapota” . Schumacher szeptember óta otthonában lábadozik, bár versenyzőként megosztó volt, most gyakorlatilag az egész világ kívánja számára azt, amit mi is: Schumi, épülj fel!





