Tudtad, hogy 400 lóerős is készült a Peugeot 106-ból? Íme!

    0
    1
    Tavaly volt 30 éves a Peugeot 106, ami talán – a Citroën Saxóhoz hasonlóan – 1,5-ös szívódízelének szerény fogyasztásáról a leginkább híres, persze olyat is láttunk már, hogy benzinesének fogyasztását felezték meg. Persze készült belőle sportos és kifejezetten hegyes verzió is, az egyszerű technikájú és nem mellesleg könnyű kisautó pedig kiváló tuningalap is volt. Már csak azért is, mert olcsón lehetett megszerezni újonnan és pláne használtan. Az 1991-től 2003-ig gyártott Peugeot 106 a 90-es és 2000-es évek egyik legkedveltebb miniautója volt, így csöppet sem meglepő, hogy idővel egy egész iparág épült a tuningolására. Azok számára akiknek kevés volt, vagy épp nem jutott gyári sportverzió. Például a nyolcszelepes, 7200-ig forgó, 100 lóerős 1,3-as motorú, 825 kilós, fehér lemezfelnis Rally, vagy később, az 1996-os modellfrissítés után az 1,6 literes, 16 szelepes motorral szerelt a GTi/S16 variáns. [BANNER type="1"] Most viszont olyat mutatunk, aminek utóbbiak egyike sem érhet a nyomába. A képeken szereplő fehér 106-os hajtásáról ugyanis egy Ford Sierra RS Cosworth erősen átalakított kétliteres turbómotorja gondoskodik, cirka 400-450 lóerővel. Ez a teljesítmény még egy kéttonnás szabadidő-autó dinamikus mozgatásához is elég lenne, de a kis francia kocsi még fele ennyit sem nyom a mérlegen. [BANNER type="2"] Az angliai Newarkban működő DJM Motorsport – amely annak idején a Colin McRae ötletéből született raliautó-prototípust, a McRae R4-et is megalkotta – három darab ilyen, Cosworth-motoros, bukócsöves 106-ost épített a 90-es években. Elsősorban utcai használatra, így ezekből, a fehér példány tulajdonosa, a kenti Daniel Walford tudomása szerint már csak az övé maradt működőképes állapotú. Nem kis feladat lehetett a DJM Motorsportnak, hogy a Sierra RS Cosworth komplett, összkerekes hajtásláncát beépítse a 106-os karosszériájába, főleg azért, mert a Fordban hosszában volt elhelyezve a híres, piros szelepfedelű YB négyhengeres, a francia miniautót viszont eredetileg arra tervezték, hogy jóval kisebb motorokat hordjon az orrában, és azokat is helytakarékosan, keresztbe fordítva. [BANNER type="3"] Egy hatalmas alagutat kellett beépíteni az eredeti Peugeot-padlólemezbe, hogy legyen helye az ötfokozatú kézi váltónak, a kardántengelynek és a differenciálműveknek, továbbá a szériaalkatrészeket nyomokban sem tartalmazó futómű bekötési pontjait is meg kellett változtatni. A 106-os keskeny karosszériát a brit Dimma cég eredetileg Super1600-as raliautókhoz készített látványos, üvegszálas műanyag „Maxi” body kitjével szélesítették ki, hogy beférjenek a 17 colos kerekek a sárvédők alá. Annyira tele lett a motortér az átépítés után, hogy a fékrásegítőnek és az akkumulátornak is az utastérben kellett helyet találni. Maga a motor a Cosworth-tuningspecialista Supreme Car Services műhelyéből származik, ők többek között zsebelt dugattyúkkal, BD16 vezérműtengelyekkel, valamint egy méretes Garrett T38 turbófeltöltővel növelték meg az erejét. Viszont a Sierra RS Cosworth-ból származó átviteli rendszer maradt nagyrészt szériaállapotú, hogy megbízhatóan működjön, és megfelelően kommunikáljon a motorral. A kellő tapadásról könnyű Braid versenyfelnikre húzott, 215/45-ös Yokohama semi-slick gumik, a megállásról elöl 300 mm, hátul 280 mm átmérőjű, barázdált féktárcsák gondoskodnak (elöl hatdugattyús Wilwood nyergekkel). Walford, aki korábban repülőgépmérnökként dolgozott, és a legendás Lister Storm versenycsapat létrejöttében is kulcsszerepet játszott, nem volt túlságosan elégedett az autóval, amikor pár éve megvásárolta egy barátjától. „Borzasztó állapotban volt; felismertem a benne rejlő mesés potenciált, de szörnyű volt vezetni az össze-vissza álló futómű miatt. A DJM munkája lenyűgözött, a többi rész viszont kívánnivalót hagyott maga után” – mondta. Éppen ezért úgy döntött, hogy az egész kocsit szétszedi, a nulláról kezdve összerakja, és természetesen a folyamat közben új alkatrészek beépítésével (például egy Le Mans-i 24 órást megjárt Audi R8R versenyautó töltőlevegő-hűtőjével) tovább javít rajta. [BANNER type="4"] Nyolc hónappal később már elégedetten szállt ki belőle az elkészülés utáni első próbakör után, ami nem csoda, hiszen végre jó lett a futómű, és a nagyon visszafogott (1,2 bar-os) töltőnyomással is már 340 lóerőt adott le a Cosworth-motor. Manapság már tisztességes, 2,2 bar nyomással üzemel a turbó, amitől a teljesítmény a 400-450 lóerő közötti régióba ugrott, és közben a kis kasztni egy grammal sem lett nehezebb… Súly/lóerő aránya alapján bőven 4 másodpercen belül kell hogy felgyorsuljon ez a harci 106-os 0-ról 100 km/h-ra, a végsebességét talán még maga Walford sem merte megmérni. A büszke tulajdonos főleg „time attack” jellegű pályanapokon használja (ahol elmondása szerint gyorsasági motorokat kerget vele), de néha a környék alsórendű útjaira is kimerészkedik, pedig sem az ötpontos biztonsági övvel szerelt szénszálas Sparco versenyülés, sem a kőkemény, csúsztathatatlan szinterkuplung nem közúti használatra lett kitalálva. Ha netán kedvet kaptál egy 106-hoz, a Használtautó.hu kínálatában 139 ezer forinttól 800 ezer forintig találsz belőle, ha ilyet nem is, de a 800 ezer forintos egy gyári elektromos verzió, ugyanis kis szériában, de olyan is készült belőle.
    Előző cikkTurbós motorral frissül a Toyota Highlander
    Következő cikkJapánban már 4 évet kell várni egy új Toyota Land Cruiserre
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.