kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapTudtad, hogy egy rakás autó navija hazánkban készül?

Tudtad, hogy egy rakás autó navija hazánkban készül?

Ma is kemény a harc a navigációs eszközök piacán. Az okostelefon már temérdek készüléket kiszorított, de az autók rendszerei öröknek tűnnek.




Tavasszal számoltunk be arról, hogy 10 éves az iGO navigációs szoftvert létrehozó NNG, igaz, a cég kezdetben Nav N Go névre hallgatott. A cég sikertörténete országos példakép lehetne: az első verziót négy programozó egy budapesti lakásban fejlesztette, ma pedig már világszerte összesen 12 helyen vannak irodái az NNG-nek, mintegy ezer dolgozóval. Ennek eredménye, hogy a budapesti központban is közel 800 ember dolgozik, s természetes, hogy a cégben csomó olyan terület van, amiről a dolgozók nagyja még csak nem is hallott. Ezért aztán évről évre demo day napot tartanak, ahol minden csapat bemutatkozhat, ahol mindenki kitekinthet egy kicsit, hogy mi is az a terület, amin a többiek dolgoznak. Az NNG most először a sajtóképviselőket is beengedte, hogy megmutassa, még mindig van potenciál a cégben.



De még mennyire, hogy van! Ma a világ 10 legnagyobb autógyártójából 7 számára szállít navigációs szoftvereket az NNG. Itt érdemes megállni egy szóra, a cég koncepciója a mai napig változatlan: a térképeket külső beszállítóktól vásárolják, ők „forgatják az általuk gyártott szoftverhez, majd utolsó lépésben bármely, a megrendelő által szállított hardverre telepítik. Az pedig a világ változása, hogy míg 8-10 évvel ezelőtt zömében PNA-k voltak a hardverek, amelyekre iGo került, ma zömében autómodellek, s számos esetben a felhasználónak fogalma sincs arról, hogy iGo alapú szoftvert használ, ő csak bekapcsolja a navigációt Daciájában, Jaguárjában vagy Mazdájában, s használja azt. Igaz, a Jaguar kapcsán most épp kérőjelek vannak a cégnél, a hazai csapat a tesztemig úgy tudta, hogy annak Európai verziójában nem, csak a távol-keletiekben fut iGo.
[BANNER type="1"]


Hamarosan megtudjuk az igazságot, de rögtön bele is futottunk egy következő érdekes témakörbe. A vásárlói szokások piaconként elértőek. A Nav N Go pedig nem megváltoztatni szeretné azokat, hanem inkább azok szerinti terméket kíván adni. Ezért vannak fejlesztői Kínában és Japánban is, ezért alkalmaz az említett országokból való fejlesztőket budapesti irodájában is. A cég célja, hogy piactól függetlenül megkerülhetetlen tényező legyen az autóiparban. A trend ugyanis egyértelműen az, hogy akkor is egyre több autóba kerül navigációs rendszer, ha amúgy ma már az összes okostelefonban is megkapjuk azt. Mármint a navigációs szoftver valamilyen formáját. Szeretjük is a mobiltelefonos navigációkat, hiszen valós idejű forgalmi információjukkal sokszor úgy érezzük, hogy többet kapunk tőlük, mint a hagyományos navigációktól. Az NNG persze utóbbira is tud cáfolatot: melyik ingyenes mobiltelefonos navigáció ad nekünk sávinformációt? Melyik működik határokon át anélkül, hogy mobilinternetet vásárolnánk országról országra?



A jövőt így az NNG-nél inkább a mobiltelefonok és a navigációs rendszerek összekötésében látják. És ez helyes iránynak is tűnik, hiszen valós idejű forgalmi információra kétségtelenül szükség van, de az sem árt, ha erős navigációs szoftverrel dolgozik az együtt, ha látja azt, hogy egy torlódás kétsávos, elágazó út esetén nem jelent mindkét sávban buktát, meg az sem árt persze, ha nem csupán irányokat látunk és hallunk, hogy merre kellene mennünk, hanem sávokat is. Ezért aztán az NNG nem fél attól, hogy agyonnyomná a Google Navigáció vagy a Waze, már csak azért sem, mert például a tavasszal kiadott SzülinApp névre keresztelt ingyenes hazai iGO-t csaknem félmillió felhasználó töltötte le. Van tehát igény az offline is működő navigációra, kényelmi és biztonsági tényező, ha az autónk szerves része. Miként az is, ha hanggal vezérelhető. Utóbbi kapcsán láthattunk is egy elég komoly asszisztenst: az akcentustól függetlenül értő hangfelismerő interaktív, addig pontosítja az akár hibásan megadott címre vonatkozó kérdéseket, amíg legfeljebb 5 találatot tud kiadni a képernyőre, hogy könnyedén választhassunk. De nem csak címet kérhetünk tőle, például randevúzásra alkalmas éttermet is kerestethetünk egy bizonyos régióban. És az a döbbenet, hogy a rendszer talál is. Na, ilyen rendszereken dolgoznak manapság – millió egyéb mellett – az NNG-nél.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Faternak van egy elég régi Navigon navija.

    5-10 perc mire jelet talál, lassú, több tízezer forintba kerülnek hozzá a térképek (magának a hardver árával összevethető évente!), szar a felbontása, és újkora óta kb fél órát bír töltő nélkül.

    Nokia telefonom van, Here Maps, ingyenes, offline is tud működni (vagy kombinálva is akár a forgalom figyelés miatt), 4 órát kibír folyamatos navigálással, villámgyors, nem kell +1 cuccot hurcolászni.

    Annyi, hogy a forgalmat valamiért csak mutatja, de nem aszerint tervezi az az útvonalat. De ezt a navigon se tudja.

    Ha Bpesten kell bóklászni, akkor WAZE. TMC meg piha…

  2. Navigon-t még nem használtam, bár én is jókat hallottam róla egy kollégától, ellenben az újabban agyon hype-olt ingyenes Here-navigációnál az iGo klasszisokkal jobb volt. Nekem nincsenek rossz tapasztalataim vele, pontos, ha gond volt, az sem az ő, hanem iOS hibája volt.

  3. Azért az igo hagy némi kívánnivalót maga után… Most Navigon-t használok, sokkal pontosabb és gyorsabb, egész Eu térképpel olcsóbb is volt és offline. Kezelhetőségben és térképekben is fölényesen nyert nálam, pedig azt nem itthon fejlesztik…

  4. A kulcsot le is írtad: [[i]b]jó TMC[/b][/i]. Na az nincs itt sehol, de még Európában is kevés helyen, a TrafficNav is olyan, amilyen, elavultak és pontatlanok a jelentéseik… Egyszerűen nincs akkora felhasználói bázis, ami elég lenne, vagy egyáltalán mérhető az ingyenes alternatívákhoz képest.

  5. Arra vajon van adat, hogy a „SzülinApp”-ot mennyien használják is? Mert az egy dolog, hogy sokan letöltötték, de kíváncsi vagyok (tényleg), hogy hányan gondolták úgy, hogy az jó és elég is lesz nekik. Mert ahhoz, hogy kipróbáljam és rájöjjek, hogy ez nem jó (nem elég) nekem, ahhoz nyilván letöltöm, használom 1-2 napig, aztán törlöm, vagy hagyom „porosodni” a telefonomon.

  6. Az offline naviknak azért van némi hátránya is, pár kiegészítő kérdés a cikkben lévő többihez:
    Melyik ingyenes navigáció képes valós forgalmi helyzetek, lezárások szerint tervezni?
    Melyik ingyenes navi mutatja az ugyanoda tartó barátok helyzetét?
    Melyik ingyenes navi képes percre pontosan előre jelezni az érkezés idejét?
    Melyik ingyenes navi szólt már nekem előre, hogy szétrobbant kamionkerék van előttem az autópályán?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek