A worldcarfans.com szerint így nézhet majd ki az elsősorban az Egyesült Államoknak szánt, vélhetően ott is gyártandó új Volkswagen SUV (fotó: worldcarfans.com)
A Volkswagen szerint bizonyos helyzetekben 37 centiméter túlzottan sok: jelen esetben a két szabadidő-autója közötti méretkülönbségről, a 4425 milliméteres Tiguan és a 4795 mm hosszú Touareg közötti eltérésről van szó. Miként azt e héten Jonathan Borwing, a márka amerikai elnöke nyilatkozta, jövőbeni terveik között szerepel egy középméretű SUV bevezetése, hogy az Egyesült Államokban eddig is kínált másik kettő mellett a vásárlók szélesebb kínálatból tudjanak választani.
[BANNER type="1"]
A bevezetés pontos dátumáról, illetve egyéb részletekről természetesen nem kapott információt az Autoweek őt kérdező újságírója, de az szinte biztosnak vehető, hogy az új modell ugyanúgy a Volkswagen moduláris, MQB padlólemezére épülne, mint a már bemutatkozott Audi A3, a hamarosan várható hetedik generációs Golf vagy akár a második generációs Tiguan. A VW egyébként 2017-ig 40 új modellt ígér ezen platformon, így az új szabadidő-autó érkezése csaknem biztosnak vehető, a modellfejlesztők nyilván minden létező űrt ki kívánnak tölteni új sorozataikkal az elkövetkezendő években.
Balra a csaknem 4,8 méter hosszú Touareg, jobbra az alig több mint 4,4 méteres Tiguan, a Volkswagen szerint elférne közöttük egy harmadik szabadidő-autó is
Az új modell gyártását jó eséllyel tehetik a Volkswagen Tennessee államban jelenleg évi 150 000 példányos volumennel egyebek mellett Passatokat termelő üzemébe, ahol 1000 új alkalmazottal már jövőre 30 000 darabbal nő a kapacitás, de a gyár melletti területek beépítésével akár évi félmillió példány is elérhető lenne.





























