hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTurbós négyhengeres és hibrid lenne a következő Nissan Z?

Turbós négyhengeres és hibrid lenne a következő Nissan Z?




A Nissan vezérhelyettese nemrég bejelentette, hogy a most futó 370Z utódjához többféle motort is lehet majd rendelni. Egy újabb riport szerint ezek közül legalább az egyik hajtáslánc hibrid lesz. Japán lapértesülések szerint a következő Z roadsterként fog bemutatkozni, ráadásul az említett hibrid verzióban, négyhengeres benzinmotorral. Az eddigi információk még inkább a spekuláció kategóriába tartoznak, de állítólag a Renault-Nissan szövetség partnere, a Mercedes-Benz adja ezt a sornégyest.[BANNER type="1"]





A robbanómotor 250 lóereje sem kevés, hozzá jönne még az elektromos segédlet. A villanymotort a hétfokozatú automataváltó és a motor közé építenék. Mindezeknek hatására az új Z akár – perverz módon alacsony – 100 kilométerenkénti 5 literes fogyasztást is adhatna. Az eddigi riportok szerint a V6-os verzió nem szűnik meg, a Nissan motorjától viszont elbúcsúzhatunk: a következő Z amerikai piacra szánt nem feltöltött változatában már Mercedes V6-os lesz. A következő Z, ha igazak a hírek, olcsóbb is lenne elődjénél.

Balázs
nem aktív
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular