Turbósít a Lexus, itt az IS 200t

    21
    5

    Itt az NX után a Lexus második turbós autója. A kétliteres új blokkot a cég középkategóriás prémiumszedánja, az IS is megkapja, amibe talán jobban is passzol majd, mint az NX crossoverbe, amiben bemutatkozott. A 2013 óta kapható harmadik szériás IS-t eddig IS 250 és IS 300h kivitelben lehetett Európában kérni. Előbbi 2,5 literes V6-os 208 lóerővel, utóbbi szintén ekkora, de sornégyes és egy villanymotorral kiegészítve 223 lóerőt tud a HSD hibridrendszere. Az IS 350-est 3,5 literes V6-ossal és 310 lóerővel csak Amerika és Japán piacain árulják, de most itt egy erősebb változat, amit végre a mi földrészünk is élvezhet majd.[BANNER type="1"]

    A 200t szeptembertől lesz elérhető és a cég vadiúj kétliteres, négyhengeres turbómotorja hajtja. Ereje 245 lóerő 5800-as főtengelyfordulaton, nyomtéka 350 Nm 1650 és 4400 között. A hozzá társított nyolcfokozatú, kézzel is kapcsolható automataváltóval kerek 7 másodperc alatt van százon, a végsebessége 230 km/h. Mivel nincs túlhizlalva, kiviteltől függően csak 1590 és 1680 között van a súlya, így a fogyasztása is kellőképp szerény; vegyesben csak 7 litert kér. A papíron jó eredménynek mögött ott a csúcstechnika: Atkinson-ciklus szerint, jó termikus hatásfokkal dolgozik a motor, a szelepvezérlése a mindkét oldalon változó Dual VVT-iW és még a befecskendezése is trükkös. A D-4ST egyszerre tud sorosan és közvetlenül is a hengerekbe benzint befecskendezni, mindezt a még jobb hatásfok és kellemesebb járás jegyében. A kettős megfúvású turbó és a hangolt kipufogóleömlők a jobb gázreakciót és a sportosabb karaktert szolgálják. A cég ígérete szerint egy kifejezetten élénk és közben nagyon kulturált változatot sikerült összerakni, amivel a hibridellenesek is meg fognak tudni barátkozni.

    21 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Te miről beszélsz ???? Soha nem állítottam ilyent , hogy ez Toyota találmány olvasd vissza !!! A te agyszüleményedben van , hogy Vw adott el diesel technológiát cserébe a Toyota D4 es benzinmotor rendszeréért .Ez úgy ahogy van ostobaság te kevered a Mitsubishivel a Vw tőle vette meg a GDI-t amit aztán FSI nek nevezett el és ebből jöttek a Tsi/Tfsi motorok turbósan . Mielőtt azzal jössz , hogy igen igen akkor a Mitsubishi kapott diesel technikát közlöm veled , hogy tévedsz mert ebben az időben már Renault diesel motorokat szereltek a Mitsukba . Nem szégyen ha nem tudsz valamit csak legalább ne hangoztasd a hülyeségeidet !!!

      Tehát akkor összegezzük :

      1. Soha nem állítottam azt hogy ez Toyota találmány ez a te háborodott elméd agyszüleménye !
      2. Vw nem a Toyotától vette a direkt befecskendezéses benzinmotor konstrukciót hanem a Mitsubishitől ” lásd : lentebbi írásomban a link”
      3. Ne közölj általad kreált fikciókat tényként mert az nem fedi a valóságot !
      4. Pont annyival van több műszaki végzettségem , hogy tudjam ki mit fejlesztett és gyártott !
      5. Ha nem tudsz valamit vagy nem vagy vele 10000000% -ig tisztában akkor olvass utána mielőtt leírod és HÜLYÉT csinálsz magadból .
      6. …..

      Még sorolhatnék pontokat veled kapcsolatban ,de az a helyzet hogy unlak ….

    2. Kedves Kaller!
      Tudom,hogy nehéz megérteni,de nem motorok adaptálásáról van szó,hanem benzin-dízel közvetlen befecskendezés technológiájának cseréjéről.
      Azt senki nem mondta rajtad kívül,hogy a Toyota fejlesztette ki először a közvetlen benzinbefecskendezés technológiáját.
      A 😀 😀 😀 -t hagyd ki mert csak lejáratod magad vele – még jobban,ha ez egyáltalán lehetséges.
      Egyébként milyen műszaki végzettséged van,hogy ilyen nagy tudós vagy?

      Az oldal szerkesztőjétől elnézést kérek az előző komment miatt.

    3. Ühümm ühümm mert a Toyotákba olyan sok TDI motort szereltek bele … 😀 😀 😀 Meg ugye ott van hogy a Vw nek van 2.2 TDI motorja 😀 😀 😀 . Jól van ülj szépen le ez értékelhetetlen kapsz egy egyest hozd ide az ellenőrződ … Ne zavartasd magad , hogy a legelső személyautóban használt direkt befecskendezéses szívó motort a Mitsubishi Carisma 1.8 GDI -ben volt megtalálható 1995 -ben . Toyotában soha nem volt TDI motor szerelve . TFSI-t pedig bármilyen meglepő is de a Vw fejlesztette ki a már meglévő Fsi motorok egy részéből …. ha nem lennél ekkora műszaki analfabéta ezt te is tudhatnád . Egyébként itt van a pontos dátum szerinti lista ki mikor vezette be ezt a fajta befecskendezési módot … https://en.wikipedia.org/wiki/Gasoline_direct_injection

    4. esztelen kempelen

      Szokásodhoz híven hazudsz és írod a hülyeségeidet.
      Ez még természetes és megszokott lenne, ha a témához kapcsolódna, de te már annyira elvakult vagy, hogy már az sem érdekel, csak biflázod a baromságaidat.
      Javaslom térj vissza a régi mivoltodhoz és légy csak egy egyszerű troll, ne egy szerencsétlen balfék, aki még az adott témához sem tud hozzáböfögni. 🙂

    5. ” Egyébként pedig ha a Toyota azt mondja,hogy nincs turbólyuk akkor az valszeg úgy is van …” Toyota azt is mondja , hogy a Lexus 300h felveszi a versenyt egy 3.000 ccm -es benzinmotorral teljesítményben … 😀 😀 😀 elvégre ezért nevezte el 300h-nak … nem ez az első és nem is az utolsó hogy hazudnak . De áruld már el nekem hogyan lehet az hogy pl a Bmw nél alapjárat 900-1000 fordulat és alig lépsz rá a gázpedálra máris eléred a 1250 es fordulatot ahol si a maximum nyomaték csúcs van ezzel szemben a Lexus alapjárata szintén 900-1000 fordulat6 perc viszont itt azért várni kell mire eléri az 1650 fordulatot a mutató akkor addig mi van ha nem turbó lyuk ??? 😀 Addig biztos a kis Japó fejlesztők tolják a rizsrakétát hogy ne érezd a motor gyengeségeit … vagy azt hazudják hogy csak nagy a szembe szél és azért nem gyorsul .

    6. Olvass utána 2006 ban már a 2.0 Tfsi 211 lóerős változata ezzel a befecskendezési móddal szaladgált … és nem azt mondtam hogy az Audi fejlesztette ezt ki hanem azt hogy ő alkalmazta először a sor 4 2.0 turbó motorokon … ebből a motorból lett aztán a 245 lóerős verzió és végül a mostani 252 lóerős … de ha jól tudom már a 1.4 Cod jelzésű motornak is ilyen rendszere van . Az egyik legnagyobb előnye , hogy nem szennyeződik a szívó szelep leégésekkel … másik az alapjárati kulturáltabb járás a direkt befecskendezéshez képest … és természetesen magasabb fordulatszámnál jön jól a keverékképzésben … A TSFI mióta Toyota fejlesztés ???? 😀 😀 😀

    7. [i]„Egyébként pedig ha a Toyota azt mondja,hogy nincs turbólyuk akkor az valszeg úgy is van” [/i]

      A Toyota azt is mondta, hogy nincs baj a fékkel.
      Aztán mégis volt.

      Ne legyél ovis. :-DDD

      (vessző után szóköz jön, az igekötő és az ige közé ékelődő ige esetén külön írjuk az igekötőt, a „ha” szócska elé vesszőt teszünk, attól, hogy valamit nem hallottál, még nem biztos, hogy nem létezik, a „valszeg” szó viszont biztosan nem létezik).

    8. Ismeri. Téged olvasva nap, mint nap megbizonyosodik róla.

      Idézlek (menőmanó best of):
      – Alagutat a síkságra emberek!
      – Völgyhidat a síkságra emberek!
      – Profitból kell cég által autót venni emberek!

      Jaj, ne fáradj, nem kell válaszolnod, a mai hülyeség bonbonodat már ellőtted. :-DDD

    9. Az Audi nevet még nem hallottam a kettős befecskendezéssel kapcsolatban viszont a TFSI biztos,hogy Toyota fejlesztés.
      Egyébként pedig ha a Toyota azt mondja,hogy nincs turbólyuk akkor az valszeg úgy is van – a németeknek pedig azt hiszem el amit letudok ellenőrizni.

    10. 250 az egy jó motor a 300h egy igazi vacak gyenge és eltúlzott a 300-as jelző szám is 200h-nak nevezni jobb lenne talán akkor nem keltene akkora csalódást .Fura egyébként ennek a hiper csúcs motornak a nyomaték leadási adata 1650 től … 😀 😀 BMW ugyan ezt tudja 1250 fordulattól de a Merci és Audi hasonló teljesítményű motorjainak sem kell több 1350 fordulat ekkora nyomatékhoz . A kettős befecskendezés sem egy mai keletű dolog először az Audi alkalmazta a 2.0 Tfsi 211 lóerős motorban a sor 4 es turbók közt … ha jól emlékszek rá 2006 -2007 ben … igazából a Japók megint azt tették amihez a távol keletiek nagyon értenek >>> másolnak … 😀 1590 és 1680 kg az pedig jó 100 kg val több mint a konkurensek Lásd Merci C300 ,BMW 330i , új A4 2.0 Tfsi .Most már csak az árára leszek kíváncsi lesz pofájuk Merci árba adni de vajon ki vesz meg egy Toyotát 20 millióért ? Ja igen tudom eszembe jutott aki különlegességre vágyik mert elege van a Német autókból … 😀