hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapType R Civic is jött Párizsba

Type R Civic is jött Párizsba

A 10. Civic legerősebb változatát is bemutatta a Honda Párizsban, bár teljesen sorozatgyártásúnak tűnik. És a Civic alapváltozata is erős.


Mindent lesöpört a Honda a tervezőasztalról, hogy elkészítse a Civic tizedik generációját, és ez meg is látszik rajta. A márka számára ugyanis az eddiginél bevallottan fontosabb pozícióba lépett elő a Civic, különösen Európában, ahol már nem árulják az Accordot. Teketóriázás helyett tehát a Honda azonnal a Type R változatra koncentrált, amely már hónapokkal ezelőtt rótta köreit a Nordschleifén. Így a többi Civic mintha a Type R visszafojtott változata lenne, amit megerősít, hogy még az egyliteres, háromhengeres – persze turbófeltöltős – Civic alapváltozat is 130 lóerős.

[BANNER type="1"]
Most még csak a látvánnyal kell beérnünk az új Type R kapcsán, hiszen műszaki és menetadatokat nem adott közre a Honda, a sorozatgyártású változatokról viszont többet tudunk. A vadonatúj felfüggesztések és a mélyebbre került tömegközéppont már eleve élvezetesebb vezethetőséget jelez, akárcsak az, hogy a vezető 3 centivel lejjebb ül, mint elődjében. Az 1,8 literes szívó benzinmotor helyett a motortérbe kerülő turbós benzinesek pedig jobb menetteljesítményeket ígérnek. Pláne az 1,5 literes, 182 lóerős egységgel, amelyhez fokozatmentes automataváltó is választható a hatfokozatú manuális helyett.

Tibor
nem aktív

1 hozzászólás

  1. no, nálatok is megjött a ctr cikk 🙂 így ránézek és azt mondom, h ronda és finom. de nem teljesen, inkább úgy, hogy bumszli és finom. mert ugye, designra nem a finom vonalak és ívek határon táncoló harmóniája van meg, hanem…hát na, van itt minden, mint a búcsúban, de jó értelemben. személyes vélemény, h az alsó toldatokat leszedném, a 3 kipuff sztem inkább gagyesz picit a hátsó nagy légterelő meg pályán jól jön, de így a többiek mellett már sok, ha csak az lenne úgy azt mondanám, hogy ok.
    az első tanulmány (szürke/zöld) szerintem harmónikusabb :

    [url]http://s1.cdn.autoevolution.com/images/news/gallery/2017-honda-civic-hatchback-previewed-by-concept-in-geneva_16.jpg[/url]

    motorikusan pedig kíváncsi leszek rá milyen, talán tartósságra nem lesz baj, de turbómotor lévén muszáj figyelni a használatára már. a nord-on meg mehetnének végre már egy széria kört.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek