hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚj budapesti mélygarázs jelzi a 4-es metró készülését

Új budapesti mélygarázs jelzi a 4-es metró készülését

Ilyen még nem volt Magyarországon: mélygarázs, amelyből metróvonal is megközelíthető. Kár, hogy szerelvény még nem jár benne.


Mérföldkőhöz, így stílusosan a föld alatt tartott sajtótájékoztatóhoz érkezett a budapesti 4-es metró építése. Átadásra került és már használható is a Rákóczi téren 1,2 milliárd forintból épített 98 férőhelyes, 3800 négyzetméteres mélygarázs. Miként azt a szerdai sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester – jobbján Vitézy Dáviddal, a BKK vezérigazgatójával – nyilatkozta, az új parkoló a Vásárcsarnokhoz, valamint a 4-es metró ottani állomásához kapcsolódó parkolási igényeket szolgálja ki. Ez az első olyan mélygarázs itthon, ahol az autósok saját járművüket hátrahagyva metróra szállhatnak. Pontosabban szállhatnak majd 2014-től, ha egyszer végre elindul a 4-es metró. Sokan akkor sem, hiszen 98 férőhelyre egy metró utasforgalmához képest nevetségesen kevés autó fér csak.



A mélygarázs ráadásul nem csak a metró utasainak számára, hanem a Rákóczi téri Vásárcsarnok vevőinek is épült, építési költségeinek mintegy ötödét a Csarnok és Piac Igazgatóság állta. Az új mélygarázs éjjel-nappal üzemel, a várakozás óránkénti díja reggel 6 és este 8 óra között 300, éjszaka pedig 150 forint. Már most, az indulástól kezdve vannak havibérlet-konstrukciók, a 24 órás bérlet 17, a nappali (6 és 20 óra közötti) 12, az éjjeli (18-8 óra közötti) bérlet 10 ezer forintba kerül. A havi szinten 50-99 órát parkolók 10, a legalább 100 órát parkolók 20 százalék kedvezményt kapnak az óradíjakból.
[BANNER type="1"]

Az új mélygarázs átadása kapcsán a főpolgármester bejelentette, hogy a 4-es metró teljes projektje már 80 százalékos készültségnél tart, továbbra is jövőre várható a Keleti pályaudvar felszínrendezésének elkészülése és egyben az új metróvonal átadása is. Arról nem esett szó, de a legutóbbi információk szerint a fővárosi dugódíj bevezetése is esedékes lesz a 4-es metró projektjének befejezésével, s az új, amúgy nem is komoly kapacitású mélygarázs is már a behajtási díjjal sújtani tervezett területen található, azaz azt még mindig nem tudjuk, hogy amennyiben bevezetik a 4-es metró EU-finanszírozásában kötelezettségként vállalt dugódíjat, akkor hol állhatnának majd meg az annak fizetését elkerülni kívánó autósok.


Fotók forrása: BKK

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek