hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚj fény öreg autón is? Így csinálja az EZWash

Új fény öreg autón is? Így csinálja az EZWash



Nem kétséges, hogy az interneten keresztül vakon megvett Renault Grand Scénicem legnagyobb eséllyel céges autóként szolgálta le első 5 évét, s inkább hajtást, mint törődést kapott. Eladója még a vásárlás előtt mondta is, hogy egy polírozás jól fog jönni. Két hónap kellett ahhoz, hogy a hazai forgalomba helyezés, a szervizelés és az alapos, külső, de főként belső takarítás, szagsemlegesítés után erre is jusson idő. Az sem meglepő, hogy a munkát ismert partnerünkre – a facebook játékunk résztvevői számára kéthetente 3-3 nyeremény mosást is ajánló – EZWash-ra bíztuk. Adott volt tehát egy gépi mosóban vélhetőn sokat járt, bő 160 ezer kilométert, sokat autópályán futott, nem is metálfényezésű autó, méretes lemezfelületein nem kevés apró karccal és általánosságában is láthatóan mattult fényezéssel. Mi hozható ki ebből? – tettük fel a kérdést.[BANNER type="1"]


Sok – tudtuk meg elsőre is a választ. A munka azonban nem lesz rövid – tette hozzá a mosóvezető. Nem kérdés, hogy első lépésként szükséges egy alapos külső mosás, ami mondjuk amúgy sem árt, télen gyorsan koszolódik az autó, mosni pedig máshol amúgy sem lenne jó, mint a gőzmosóban. Ilyenkor ugyanis általános erényei – víztakarékosság, alaposság – mellett a fényezés óvása duplán említhető, nem csak karcolásmentes a mosás, hanem fagykárt sem okoz, a fényezés hajszálrepedéseiben és az ajtótömítéseknél sem marad víz, ami a mosóból kihajtva megfagyna. A fél-egy óra alatt elvégzett prémium külső-belső mosás azonban most csak a belépő a teljes kezeléshez.



A karcok eltávolítása az EZWash-nál sem megy másként, mint polírozással. Polírozás és polírozás között azonban rengeteg különbség van, sem az nem mindegy, hogy milyen eszközökkel, sem az, hogy miként végzik. Bár a gyárilag 120-150 mikron vastagságú fényezés mintegy 80 százaléka lakk, abból legfeljebb 4-5 mikronnyit csiszol le polírozás által az EZWash. De leginkább nem is csiszolással, hanem a karcolásoknál megszakadt filmréteg, a polírozás általi hevítéssel való összeolvasztásával kívánják eltüntetni a karcolásokat.



A művelet persze messze nem ilyen egyszerű, mint az két mondatból tűnik. A teljesen tiszta karosszérián a szobafestőktől ismert védőszalaggal borítják a fényezetlen műanyagokat – például az ajtók oldalán, majd következik a különböző durvaságú polírkorongokkal és -szerekkel négy lépésben végzett polírozás. A művelet első felében, az opálosítás során csak egyre mattabb és mattabb lesz a fényezés, ilyenkor ugyanis a fényezés legfelső rétegét, illetve a rárakódott makacs szennyeződéseket – fenyőviaszt, kátrányt – is eltávolító korongokkal és pasztával mennek körbe az autón. A polírozás felére így már tényleg viszonylag rosszul néz ki a karosszéria, a fényezés logikusan mattabb, mint volt, ám nem kell aggódni, a végeredmény az eredetinél is jobb lesz.




A polírozás második fázisában ugyanis már finomabb korongokkal és fényt adó, az apró karcolásokat is száműző, másik fajta – szilikonmentes – polírpasztával adnak ismét fényt a fényezésnek. Gyorsnak persze ez sem számít, egy polírozás 6-8 órás munka, s annak érdekében, hogy a karosszéria fényezése sokáig megmaradjon, máshol szokás bevetni a waxot, ami azonban kopik, speciális törődést igényel. Helyette az EZWash ma már egy sokkal ellenállóbb fedőréteget, kerámiabevonatot ajánl.


Az EZ-COAT (azaz EZ-kabát) nevű szilícium-karbid (SiC) bevonat a cég szerint a ma piacon lévő karosszériavédők közül a létező leginkább ellenálló. A speciális textillel a makacs szennyeződéseket is eltávolító polírozás után izopropil alkohollal is megtisztított, teljesen zsírmentes fényezésre felvitt folyékony anyag a karosszérián filmréteggé áll össze, s a fényezéssel kémiai reakciót alkotva köt meg. Természetesen átlátszó, mintegy 2 mikron vastagságú, a hagyományos waxoknál és fényezésvédő bevonatoknál százszor vastagabb felületet képez, így aztán a sérüléseket is ennyivel hatásosabban tartja távol a gyári dukkótól. Karcolásra természetesen sérül, akkor polírozható és ismét felvihető, ha azonban semmilyen sérülés nem éri, s a kerámiabevonatot kapott autót csakis, de legalább 30 naponként EZWash prémium tisztítással mosatják, akkor 3 év garancia él rá. Addig garantálja az EZWash vízlepergető, kosztaszító hatását, valamint azt is, hogy a madárürülék, illetve a fák nedvei sem fognak tartós nyomot hagyni az autón. Az EZ-COAT ugyanis azokat nem engedi a fényezésbe égni, hanem könnyedén lemoshatóvá teszi őket. Az autómosást tehát nem pótolja, de jelentősen egyszerűsíti, s így hosszan óvja a fényezést a kerámiabevonat. Nem olcsó, a prémium külső-belső mosást és polírozást adó, 26 900 forintos „Teljes autókozmetika” szolgáltatáson felül 40 000 forintba kerül az EZWash-nál. Ez azonban autóeladásnál bőven megtérülhet, és sokaknak az is megérheti, hogy általa ritkábban kell mosóba járni, ugyanis a bevonattal rendelkező autók tovább maradnak tiszták.



S milyen lett a Scénic a polírozás és a kerámiabevonat felvitele után? Nem csak szerintem csodás, temérdek karcolástól mentes és sokkal szebb fényű, hanem mindenki számára feltűnően ragyogó. Küldtem róla egy fotót a kereskedőnek, akitől vettem – nem nagyon akarta elhinni, hogy ilyen szép autót adott el.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Katona Úr!

    Kicsit kétes ez a cikk!Nekem már az is furcsa hogy egy újságíró a saját (külföldről behozott )kocsiját kényezteti a cége pénzén.A másik, hogy teljesen igaza van az előttem szólóknak mert ez egy elég drága szolgáltatás.
    Ergo ha ez egy fizetett hirdetés (márpedig az ) akkor egy sokkal rosszabb kocsival kellet volna csodát tenni.
    Sokkal hitelesebb lett volna. Viszont az is elgondolkodtató hogy ki az az őrült aki egy leharcolt 8-10 éves kocsira ennyit költene! Ez akkor is sok ha csak a 40 000 veszem alapnak!

  2. A cikk és a képgaléria közt ott figyel a „Fizetett hirdetés” felirat, vagyis, nem várhatunk objektív írást. 🙂
    „…sokaknak az is megérheti, hogy általa ritkábban kell mosóba járni, ugyanis a bevonattal rendelkező autók tovább maradnak tiszták.”
    40.000 forintot szerintem a 4,5 év alatt nem költöttem a kocsi mosatására. Általában egy közepes programmal mosatom, nagyobb szennyeződés estén, latyakos idő után extra mosás.
    Eladás előtt egy drágább kocsin megérheti, de egy párszázezresen nem igazán.
    Ez a Scenic 5-6 éves, igazán idősnek számít, ezáltal nyilván roppant matt fényezése lehetett. :)))

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular