Az új györstöltési lehetőséggel javul a városi elektromos kocsi hatékonysága
Nyáron indul az a program, amelyben száz frissített Volvo C30-ast adnak bérbe szerte Európában, hogy ezzel igazolják, van létjogosultsága az elektromos autóknak a hétköznapokban. Az új gyorstöltővel már tíz perc alatt húsz kilométeres hatótávra lehet feltölteni a kocsi akkumulátorát, így napközben több hasznos órát tud dolgozni az autó. A Siemens által fejlesztett új motor 89 kilowattos (120 lóerős), legnagyobb forgatónyomatéka 250 Nm.
A 22 kw-os gyorstöltő a világon az első fedélzeti töltő, amely háromfázisú és elég kicsi ahhoz, hogy beférjen egy elektromos autóba. Háromfázisú csatlakozóval a teljes töltés 1,5 órát vesz igénybe, amivel a gyártó szerint 164 kilométeres hatótáv érhető el. Normál, egyfázisú 230 voltos háztartási konnektorból a Volvo C30 Electric feltöltése továbbra is 8-10 órát vesz igénybe.[BANNER type="1"]
A Volvo és a Siemens 2011 augusztusában lépett stratégiai szövetségre az elektromos autózás fejlesztése és elterjesztése érdekében.







Jól hangzik.
Kár hogy soha nem fogják tömegesen gyártani, vagy kb csak 10-20év múlva és 20Millió körül lesz az ára…